Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - Horváth Péter: Béres úr és a fekete párduc (elbeszélés)
Horváth Péter késik a leadással, másnak adják a munkát. Akkor pedig mi lesz? Ötvenhat évesen már nem olyan könnyen vált az ember. És mit csináljon? Mi most a menő? Jelentkezzen talán egy valóságshow-ba, hogy rejtett kamerák figyeljék, amint — nem ír? Lehet, hogy be se válogatnák. Öreg már. A tévének nem kell az ilyen valóság. Az egész ország reklámvilágban él, csillogó, hamisacéledények és nedvszívó intimbetétek közt. Arany-sört szlopálnak, és bankkölcsönre vásárolt BMW-t vezetnek. Fehér foguk villog, mint a hó. „Whitening!” A szemránckenőcsök két hét alatt garantáltan eltüntetik a húszéves arcok ráncait. Last minute! Talán ezt kellene, tűnődött felesége hátának mosása közben, bedolgozni magamat a reklámszakmába. — Fabulon a bőre őre, ezt használja nyakra-főre! — dünnyögte a bajusza alatt. — Milyen Fabulon? — mordult rá az asszony. — Az már rég a múlté. Most cirógasd! Béres úr cirógatott. Ujjai le-fel szlalomoztak a nedvesen csillogó női háton. A hát izmos volt, erősnek látszott. Azt mondják, a nők hamarabb öregszenek. Hát ez nem így van. Béresnének nem csak a háta maradt fiatal. Egész lénye tele volt újítással és lelkesedéssel. — Köveztesd fel nekem az udvart! — kérte valamelyik nap. Nem is kérés volt ez, határozott óhaj, vagy még inkább: parancs. — Hogy mit csináljak? — Azt akarom — fuvolázta az asszony —, úgy nézzen ki az udvar, mint egy pizza. — Pizza? — Mint az a helyes kis főtér Pontevedróban, ahol a Korrogóékkal jártunk tavalyelőtt. — Talán piazza — bólintott Béres úr. — Ne javíts ki folyton! — szólt rá az asszony. — Mindketten tudjuk, miről beszélek. A követ kinéztem, beszéltem kőművesekkel. Másfél millióból kijön. — Másfél millióból? — Béres úr, mint egy félrenyelt magnetofon, megismételte a kérdést. — Másfél...? — Legfeljebb nem iszol annyi kávét, úgyis csak árt a szívednek. — Jólesik, hogy aggódsz — bólintott, és tényleg jólesett neki. — De minek nekünk az a piazza? Miért nem jó a fű, ami van, és ami magyar? — Fű? — Az asszony dallamosan tudott kacagni. — Hol van itt fű? Minden nyáron kiég, ősszel meg csupa sár az udvar. — Van gumicsizma... — Mondd, édes Edgár, meg akarsz őrjíteni?! Elmúltam ötvenéves, nem fogok gumicsizmában közlekedni! Elég volt! Ami jár, az jár. — Hát igen... — Nem tudni, hogy Béres mire gondolt. Bezzeg az asszony! — Azt akarom, hogy ha kilépek a házból, igazi donnának érezhessem magam! — De hiszen az vagy, egy Príma Donna! — próbálta Béres úr egy kis hízelkedéssel megúszni a dolgot.
