Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - Horváth Péter: Béres úr és a fekete párduc (elbeszélés)
Horváth Péter hallotta még Einstein hangját, bár a hang egyre mélyült a rövidke mondat közben, a beszéd sebessége egyre fogyott, mintha a láthatatlan fizikus egy lassan leálló magnetofonból szólna vissza, s végül olyan ijesztően mély regiszterekbe csúszott a hangja, hogy Béres úr önkéntelenül összerezzent a hallatán. — Darth Vader? — szuszogta maflán, s a következő másodpercben kis híján hanyatt esett a döbbenettől. Hatalmas árnyék vetült elé a kék pázsitra. Nyakszirtjét hideg fuvallat érte. Megperdült, és... A Csillagok háborújának iszonytató, sötét nagyura állt mögötte, alig egy karnyújtásnyira! Éppen olyan volt, akár a filmen. Elektromosan vezérelt vastüdeje kísértetiesen sípolt. — Mit óhajt? — kérdezte rekedten. — Ezer bocsánat! — hátrált rémülten Béres, aztán megtorpant. — Na ne! — vigyorgott. — Vedd le azt a szart az arcod elől, csak nem hiszed, hogy ilyen gyenge trükköknek bedőlök?! — Hogyan?! — zihált a vastüdő. — Felfújtad magad, hogy ilyen nagynak látszol, vagy mi ez? — érdeklődött Béres úr kajánul. — Még jó, hogy nem használod a fénykardodat! — Slissz! — pengett a lég, s Darth Vader kezében ott villogott a gyémántfehér fegyver. — Mi ez? Neoncső? — nyúlt a penge felé Béres úr. A fegyver lesújtott, s ő döbbenten nézte a kék fűre hulló véres, füstölgő kezet. A saját kezét. Sikoltva elájult. Pontosabban öntudatának csak a kilencven százalékát vesztette el. Maradék énje érzékelte, ahogy az álarcos, vastüdős pofa fölébe hajol, látta a maszk ablakocskái mögött izzó zöld szemet. — A halállal tréfálsz, nem velem! — zihálta a torz hang. — Felfallak, mint egy heringet! — Fekete vaskesztyűbe bújtatott kéz úszott az arca elé. Darth Vader keze volt. A fekete mágus a maszkját készült levenni, alighanem azért, hogy fenyegetését beváltva Béres úr arcába harapjon. Ám a vaskesztyűre csukló tájban szerelt szerkezet (amely leginkább egy bonyolult kvarcórára hasonlított) pityegni kezdett. Darth Vader bosszúsan felállt. — Jól van — dörögte. — Azonnal ott leszek. — Babrált valamit a pityegő szerkezeten, s ő is feloszlott a légben, mint Einstein az imént. Béres úrba visszatért az öntudat. — A kurva anyád! — sikoltott. — Azzal szórakozz! — Felült a fűben, lenézett csonkolt alkarjára — a keze nem volt ott, pedig érezte, sőt mozgatni is tudta az ujjait. — Középső, mutató, hüvelyk... — Levágott keze mintegy másfél méternyire hevert a fűben, az ujjak mozogtak. — ...gyűrűsujj, kisujj... Megtébolyodtam. Ez nem a hangjátéksorozat, nem is a tévészéria, ez itt... — Á, látom, Darth Vader szórakozott magával! Szörnyű egy alak. Vigyázni kell vele, mert valóban veszélyes! — Einstein kacsázott elő a semmiből. Lehajolt Béres úr levágott mancsáért, kezet fogott vele. — Beszéltem önről a kert urával — közölte. — Sajnos, még nem jött el az ideje annak, hogy találkozzanak. Tessék! Máskor vigyázzon jobban a testrészeire, mert az ezüstrókák minden elveszített tagot felfalnak itt.
