Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (Vázlatos áttekintés) (tanulmány)
A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben vételével kell megvizsgálnunk, miképp is alakult a különböző tannyelvű iskolák sorsa és száma a felvidéki vármegyékben. Michal Potemra szlovák történész, bibliográfus és statisztikus egyik 1978-ban publikált táblázata szerint azokban a felvidéki vármegyékben, amelyek az impériumváltás után teljesen vagy területük nagyobbik részével Szlovákia részévé váltak, az 1876 és 1913 közötti években a következő folyamat játszódott le: 1876-ban volt ezekben a vármegyékben összesen 3632 elemi népiskola, ebből magyar tanítási nyelvű volt 1036, német vagy rutén pedig 580. A háború előtti utolsó békeévben, 1913-ban — Potemra számításai szerint — ugyanezen a területen összesen 3864 elemi népiskola működött, ebből azonban már 3478 volt magyar, és csak 354 szlovák, 32 pedig német vagy rutén tannyelvű.46 Az idézett szlovák szerző azonban egyúttal arra is felhívja a figyelmünket, hogy ezen a téren fenntartásokkal kell kezelnünk a hivatalos magyar iskolai statisztikákat, mivel egyáltalán nem biztos, hogy az iskolák tannyelvéről szóló jelentések fedik a tényleges állapotokat. A magyar tannyelvűekként kimutatott elemi népiskolák ugyanis sok esetben szlovák iskolákként működtek. Mert bár az iskola papíron és hivatalosan magyar volt ugyan, a tanítók szlovák közegben kénytelenek voltak szlovákul oktatni a magyarul egyáltalán nem tudó szlovák tanulókat. „A magyar iskolai statisztikák adataival kapcsolatban arra a megállapításra jutottunk — konstatálja Michal Potemra —, hogy ezek a statisztikák a vármegyei tanfelügyelőnek a pillanatnyi nézeteit jelentik a felettesei elvárásai alapján.”47 Az ügybuzgó tanfelügyelők tehát valószínűleg jóval több magyar, illetve jóval kevesebb szlovák tannyelvű iskoláról tettek jelentést vármegyéik illetékes szervei felé, mint az valójában volt, így akarván mintegy „szépíteni”, kozmetikázni a tényleges állapotokat. Maguk a korabeli szlovák nemzetiségi vezetők is számos esetben tiltakoztak egyes szlovák iskolák magyar tannyelvűekként való feltüntetése ellen a hivatalos magyar kimutatásokban. Erről tanúskodnak azonban többek között a korabeli szlovák sajtóban közzétett pályázatok is a tanítói állások betöltésére olyan községekben, amelyekben a hivatalos kimutatások szlovák iskolákról nem is tudnak. Potemra szerint tehát a szlovák tannyelvű elemi népiskolák számáról kialakított képünk egyelőre teljesen hamis, s azt csak beható alapkutatással lehet majd korrigálni.48 Az olyan állítások pedig, mintha a magyarországi szlovákoknak az 1918-19. évi impériumváltás előtt egyáltalán nem lettek volna anyanyelvi elemi népiskoláik, csakis tudatlansággal vagy tudatos félrevezetési szándékkal magyarázhatóak. Az impériumváltás utáni években sajnálatos módon több prominens csehszlovák történész, közéleti személyiség, sőt politikus is ebbe a hibába esett. Többen is a lehető legnagyobb komolysággal hirdették, hogy az Apponyi-féle tanügyi jogszabályok hatályba lépése után a magyar tanügyi kormányzat a Felvidéken minden szlovák elemi népiskolát magyarrá változtatott. Az ilyen tévhitek tudatos terjesztői között sajnos ott láthatjuk T. G. Masaryk csehszlovák köztársasági elnök fennkölt személyét is, aki az impériumváltás utáni években, de a későbbiek folyamán is teljes államfői komolyságával írt, beszélt és nyilatkozgatott oly értelemben, hogy a régi Magyarországon úgymond nem volt egyetlen szlovák tannyelvű iskola sem.49
