Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (Vázlatos áttekintés) (tanulmány)
A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben fizetésemeléseket, az igazgatótanítói pótlékok összegét, a tanítói áthelyezések rendjét, a fegyelmi vétségek kategóriáit és a fegyelmi eljárás módozatait, meghatározta a megalakítandó iskolai gondnokságok szerepkörét, valamint tartalmazta annak az eskünek a szövegét, amelyet az állami iskolai tanítók — mielőtt első állomásukat elfoglalnák — kötelesek a tanfelügyelő kezébe letenni27 Ugyanezen a napon nyert szentesítést az 1907:XXVII. te. „a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi és hitfelekezeti néptanítók járandóságairól”. Ennek az iskolatörvénynek már komoly állam- és nemzetpolitikai célzatosságai is voltak. A miniszteri indoklás mindjárt első mondatában leszögezte: „Eme törvényjavaslatnak kettős célja van: egyrészt rendezni kívánja a községi és hitfelekezeti tanítók fizetését akképp, hogy képzettségük és állásuk igényeinek megfelelő, tisztességes megélhetésük biztosítva legyen, másfelől biztosítani törekszik a különböző jellegű iskoláknál az állami és nemzeti érdekek megóvását.”28 A törvény kimondta, hogy a községi és hitfelekezeti néptanítók fizetésének rendezése az iskolafenntartóra hárul. Amennyiben az képtelen eleget tenni ez irányú kötelezettségének, államsegélyért folyamodhat a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, annak megítélése azonban bizonyos oktatási feltételek vállalásához kötődik. A törvénynek a nemzetiségi vezetők elégedetlenségét kiváltó pontjait a 17., 18. és 19. paragrafusok alkották. Ezek ugyanis olyan rendelkezéseket tartalmaztak, amelyek szelleme és célja nem minden vonatkozásban volt összhangban sem a népiskolai közoktatást szabályozó 1868:XXXVIII. te., sem pedig a nemzetiségi egyenjogúságról szóló 1868XLIV. te. betűivel. Az idézett iskolatörvény 17. paragrafusa a felekezeti iskola haza- és nemzetszeretetre való nevelése érdekében néhány olyan alapelvet szögezett le, amelyek a magyar tannyelvű iskolák többségében már amúgy is természetesnek voltak tekinthetők, a nem magyar iskolák számára azonban idegenek voltak. „Minden iskola és minden tanító — mondta ki az 1907XXVII. te. idézett paragrafusa —, tekintet nélkül az iskola jellegére és arra, hogy állami segélyt élvez-e vagy sem, a gyermekek lelkében a magyar hazához való ragaszkodás szellemét és a magyar nemzethez való tartozás tudatát, valamint a valláserkölcsös gondolkodást tartozik kifejleszteni és megerősíteni. Ennek a szempontnak az egész tanításban érvényesülni kell; külső kifejezéséül minden iskolában, jellegkülönbség nélkül, úgy a főbejárat fölött, mint megfelelő helyen a tantermekben Magyarország czimere helyezendő el, a tantermekben a magyar történetből vett falitáblák alkalmazandók, nemzeti ünnepeken pedig az épületen a magyar nemzeti czimeres zászló tűzendő ki. E jelvényeken kívül csak a törvényhatóság és a község czimere és az iskola községi, illetőleg felekezeti jellegét a törvényesen megállapított kitételekkel megjelölő magyar nyelvű külső felirat és a tantermekben az illető hitfelekezet egyházi főpásztorainak arczképei, vallási jelvények, valláskegyeleti képek és az oktatáshoz szükséges tanszerek alkalmazása van megengedve, melyek azonban idegen történeti vagy földrajzi vonatkozásokat nem tartalmazhatnak és csakis hazai készítmények lehetnek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a tárczája terhére gondoskodik arról, hogy az összes iskolák a magyar czimerrel és
