Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - BÚCSÚZUNK - Duba Gyula: Rákos Péter embersége
BÚCSÚZUNK Rákos Péter embersége Az utóbbi időben, kiváló szellemiségről, értékes jellemről szólva, egyre gyakrabban jut eszembe a reneszánsz jelző. Reneszánsz ember! Talán azért, mert hitehagyott és zaklatott világunkban, a fogalmak kiürülése és a szavak hitelének csődje idején egyre nehezebben találunk pontos, nem elhasznált kifejezést bizonyos emberi jó tulajdonságoknak a megnevezésére. Ha valakit „reneszánsz” embernek nevezünk, ebben van valami elemi hitelesség. Mintha arra is utalna, hogy az illető olyan tulajdonságokkal rendelkezik-rendelkezett, amelyek nem mindennaposak s szinte már szokatlanok! Rákos Péter ilyen „reneszánsz” ember volt. A magyar történelem és kulturális hagyományok keleti központjában (1925-ben), Kassán született, élte és megtestesítette a kisebbségi polgárember léthelyzetét. A következő életállomása Auschwitz (1944-45), majd Prága! A Károly Egyetem hallgatója, majd tanára, haláláig itt élt. Pedagógus-irodalmár, nyelvtudós, docens, majd egyetemi tanár. Nagy tudású szellemiség és kiváló ember. Akik ismerték már-már legendás szerénységét, bizonyára igazat adnak abban, hogy az elemien elhivatott szellemi érték és a hiteles tudás sosem hivalkodó, sem nem túlfűtött becsvágytól fénylő, mert tudatában van, hogy hivatása szolgálatjellegű és munkája a világgal szemben alázatot követel. Rákos Péter ilyen volt. Szinte a magyar kultúra és írásbeliség „intézménye” lehetett Prágában, az egész nemzetet képviselte. Cseh hungarologis- ták sorát nevelte fel és kisebb könyvtárnyi magyar szerzőt-művet ismertetett meg a cseh olvasókkal. Cseh nyelvre maga is fordított, a mások által átültetett művekhez pedig avatott elő- és utószót írt. Nagyban az ő érdeme, hogy a cseh értelmiségi közvélemény és olvasóközönség ismerheti a tizenkilencedik, de főleg a huszadik századbeli magyar klasszikusokat. írásbeliségünknek, történelmi és nyelvi kultúránknak prágai jövete” volt! Távol élt tőlünk, mégis közénk tartozott. Tagja írószövetségünknek és kiadóinknál adja ki műveit. A Madách Kiadónál jelent meg a Tények és kérdőjelek (1971) és Az irodalom igaza (1987), a Kalligramnál a Prágai őrjárat (1995) és a Nemzeti jelleg, a miénk és a másoké (2000). Utóbbit a Posonium-díj kuratóriuma különdíjjal jutalmazta. A laudációsé rtékelést s a díjat levélben köszönte meg s hozzátette, nem érdemelte meg! A válaszlevélben az volt: megérdemelte! Ahogy megérdemelte a Madách-díjat és a magyar kormány Munka Érdemrend arany fokozatát is! A Nemzetközi Filológiai Társaság elnöke egy időben s a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Szerénynek mondottam s okkal, ám megvolt benne a hiteles tudás kezdeményező készsége és igazságérzete. A hatvanas évek első felében a legendás „Kafka-konferencia” egyik szervezője, ahol szárba szökkent a „prágai tavasz” szellemi csírája. Később gondjai lettek belőle. Volt hasonló közös
