Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - BÚCSÚZUNK - Gion Nándorra emlékezve
BÚCSÚZUNK ügyünk is! A konszolidáció kezdetén megalapozott és avatott méltatást és ünneplő esszét írt Márai Sándor jubileumára. Megjelentettük, s mind a Szemlének, mind neki baja lett belőle! Márai azonban köszönettel reagált az emigrációból! Ilyen volt Rákos Péter „reneszánsz” embersége: igazsághívő! Jóhiszeműen bátor és felelősségvállaló! Nem a környezetére ügyelt, amikor szellemi tettre vállalkozott, önmagát figyelte és meggyőződését követte. A tudományos gondolkodás avatott munkása és a haladás reformer híve volt! Nagyszerű esszéit olvasva, kedvelte ezt az igényes műfajt!, arra gondolunk, hogy a Kassa—Auschwitz—Prága „háromszög” mily pompás szellemiséget eredményezett, mintha Közép-Európa legjobb értékeit szimbolizálná! S valóban! Nemzeti jelleg, a miénk és a másoké című műve azt bizonyítja, hogy látóköre és gondolatvilága közép-európai magaslatokra ért. Művében a szomszédos nemzetek — csehek, szlovákok, németek, lengyelek, magyarok és mások — egymásról való nézeteit, hiedelmeit és véleményét elemzi és foglalja össze bölcsen és szellemesen. A „kényes” témáról megértően és okosan szól, tárgyilagosan, finom iróniától, nemes humortól sem mentesen! Mintha igazolni akarná meggyőződésünket: Rákos Péter lényében érzi és érti a népek-nemze- tek együttélésének erkölcsét! Nagy veszteség ért távozásával, pótolhatatlan hiányt jelent. Művei azonban köteleznek: nyomdokain járni tisztesség és kötelesség! Gion Nándorra emlékezve Ezerkilencszázhatvankilencben, ideges és bonyolult időben tucatnyi magyar könyvet kaptunk az Irodalmi Szemlébe a Fórum Kiadótól, Jugoszláviából. Akkor úgy tűnt fel, hogy megvalósul könyveink cseréje, kölcsönösen megküldve egymásnak, ami aztán mégsem sikerült. Szokatlan kiállítású, szép színes borítójú könyvek voltak, egy szépprózai pályázat nyertes könyvei, egyiknek a címe: Testvérem, Joáb. Gion Nándor írta. Tetszett a könyv, megjegyeztem szerzője nevét. Ez az író érez valamit a világból, ami mintha valóságfeletti lenne, látja az életben azt, amit, jobb szó híján csodának nevezhetnénk, az emberi sors súlya mellett szépségeit is, és van hozzá képzelete, hogy ezt elmesélje! így gondoltam akkor! Az első, kedvező benyomás kíváncsiságával vártam-kerestem újabb írásait, de sokáig nem találtam. Azután még évekig nem volt élő kapcsolatunk Újvidékkel. Mígnem végül Győrben személyesen találkoztunk. Kulturális-irodalmi eseményre hívtak meg többünket, kisebbségi írókat néhány országból, a magyar irodalom határokon átnyúló kapcsolatteremtése indulófélben volt. Örültünk egymásnak, sokat beszélgettünk s úgy véltük, értjük egymást. A közös sors, a kisebbségi lét rokon szálai azonnal nyilvánvalókká váltak. Gion dedikálta számomra Virágos Katona című, friss regényét. Regénye alapján még jobban megismertem, mint írót, egészen! Szenttamáson született, ahol szerbek, horvá- tok, svábok, zsidók és magyarok laktak. Mélyen megélhette a népi együttélés sajátos valóságát. Ahogy mi a Garam mentén, Gömörben vagy a keleti
