Irodalmi Szemle, 2002
2002/10 - IRODALMI NOBEL-DÍJ - Duba Gyula: A vad áradás (regényrészlet)
csuklyás férfi lép mögéje, s nyugodtan, súlyosan vállára teszi a kezét. A garabonciás néma lesz, elhallgat, mint a sír. A tömegben még nagyobb a csend, pisszenés sem hallik, lábuk sem topog, a feltétlen fegyelem súlyos némaságába dermed a tér, ám a némaság úgy tűnik fel, mintha hangtalanul sóhajtana a város és sorsát várná. — O a Meister Züchtinger... — Mittelhauser Gondterhelthez hajolva súgja —, maga a városi hóhér! Maga a bosszúálló törvény! Dühös farkasból bégető báránnyá változik, akinek a vállára teszi a kezét. Láttad, hogy befogta a száját a garabonciás...?! Mintha mi sem történt volna, Listy István úr kedélyesen, hangos szóval fordul Drábik pártelnökhöz és messze hallhatóan kérdi: — Apropo, elnök uram, mondd amice!... Hol van hűséges tudós társam az aranycsinálásban, nagy európai barátom, a fekete mágia nagymestere és az alkímia nagy hírű doktora, Theoprastus Bombastus Paracelsus nagyúr...?! Miért nem jelent meg, talán nem kapott meghívót? Nagy hiba lenne, bizony... a tinktúráról is szót válthatnánk...! Az elnök szeme kidülled zavarában, a kérdés váratlan, nincs rá válasza. Honnan is tudhatná, nélküle történt a szervezés. Mittelhauser válaszol helyette, erős hangon kiáltva. — Repülőpostával kapott meghívót, majd faxon üzentünk neki, világszerte kerestük őt! Ám csak a szomorú hír érkezett helyette, pontosabban két, egymásnak ellentmondó értesülés. Az egyik információ szerint orvgyilkos tőre végzett vele a keleti Solnohradban, míg a másik híradás arról szól, hogy maga Lucifer ragadta el a Magistert és nyakcsigolyáját eltörve, magával ragadta a pokolba, elhurcolta...! — Mily óriási veszteség... — sóhajt halkan, kenetteljesen, ám mégsem szomorúan, hanem inkább elégedetten Listy István —, mily hatalmas kár a híres Magisterért, bizony... remélem, körülillatozzák a rózsák, amelyeket elhamvasztott és porrá morzsolt, majd újból életre keltett, hogy szebbek legyenek, mint valaha... Lám csak... — s szinte vidáman körülnéz s így dévajkodik —, magamra hagytak, egyedül maradtam a fekete mágia tudós doktorai közül...! Túlélném önmagam...?! A fanfárok tizenegy órát jeleznek, s hogy a térre újabb híres vendég érkezik. A Jezsuiták templomából kilépve, áhítatát végezte vagy megtekintette a szentélyt?, nyakáig zárt fekete ruhába öltözött férfi, álla alatt fehér inggallér vakító csíkja világít, közeledik. Okos, mély tüzű szeme kissé hunyorog a fényben, a templom félhomálya után a téren sok a ragyogás, mintha sötét mélységből lépett volna szikrázó verőfénybe. Lux in tenebris... gondolja talán, s egyenesen a szószékre lép. Ékes cseh nyelven beszélni kezd, gyakorlott prédikátor, azonnal figyelmet kelt. A zsarnok hatalom ellen szól, egyedül a tudás állítható szembe vele! A tudás hite és a tiszta erkölcs ereje! Mindkettőre anyanyelvükön tanítsuk gyermekeinket! A világ képe legtisztábban és legérthetőbben az anyanyelv segítségével fedi fel titkait. Orbis pictus... titkoktól mentesen, láthatóan és érezhetően, s ne feledjük: az emberiség boldogtalanságának oka maga az emberiség! — Johannes Amos Comenius... — fontoskodik a báró, te avatott semmirekelA vad áradás
