Irodalmi Szemle, 2002
2002/10 - IRODALMI NOBEL-DÍJ - Mila Haugová versei (Magányban, Csend, Házaim)
Mila Haugová versei Magányban Lépések az idő ellenében, az eszméletlen éjszakában, hol a létra, melyen állsz, elválaszt a függőleges faltól, és te lépdelve lefelé az utolsó erőddel megtartod az egyensúlyt, már érzed a remegést, pontosan az esés előtt, melynek nem tudsz (nem akarsz) ellenállni, s akkor a létra magától szétnyílik és biztosan vezet lefelé, a tisztaság sűrűjébe és hidegébe, a fény gyötrelmes ragyogása beburkol a hűvösség árnyékába... mögötte türelmes, finom szétbontott gyökerei a hegyes, érdes fűnek... utolsó üzenet, melyet a világról kaptam — az álom.. Csend elfojtott lélegzettel lefeküdni a földre és hallani mindent akartam a világot szavak nélkül megfojtani egy szilaj hűvös gondolatot nem szólni, csak lélegezni a szív tiszta szótagjait
