Irodalmi Szemle, 2002
2002/10 - IRODALMI NOBEL-DÍJ - Fónod Zoltán: Kertész Imre a magyar irodalom első Nobel-díjas írója
Kertész Imre a magyar irodalom első Nobel-díjas írója Első regényével ahhoz a prózai vonulathoz zárkózott fel a magyar irodalomban, melyre a gondolatiság, az intellektuális megközelítés a jellemző. A Sorstalanságot érett műként, határozott világszemléletű alkotásként fogadta a kritika. A regény főhőse egy fiatal fiú, ő meséli el a kálváriáját: elhurcoltatásától a lágeréletig, majd a számára életet, megváltást jelentő csodálatos szabadulásig. Keresetlenül, az ábrázolás hűségével beszéli el élményeit, megpróbáltatásait, azzal a gyermeki naivitással, mely az emberéletek elpusztításának leírásában is „visszafogott” tud lenni. Nem erkölcsi ítéleteket akar megfogalmazni, hanem megmutatni az életet a lehetetlenségen túl is. Ezzel a visszafogott tárgyilagossággal válik regénye a haláltábor félelmetes erejű alkotásává. Hőse nem sodródó hős, aki belenyugszik sorsába, a megpróbáltatások döbbentik rá arra, hogy „mi magunk vagyunk a sors”. „Sorstalanná” úgy válik, hogy etnikumában megkülönböztetik őt a magyarok között, „mássá”, idegenné, üldözötté lesz. A más nemzetiségű zsidók közt viszont a magyarsága lesz a megütközés tárgya, a „másság” forrása. Az élmények rátelepszenek életére, s ezért szabadulása után sem tud új életet kezdeni, mert nem akarja elfelejteni a „múltat”, azokat a megpróbáltatásokat, melyeket átélt, s amelyekkel új ismeretek birtokába jutott. „Ahogy körülnéztem ezen a szelíd, alkonyati téren, ezen a viharvert és ezer ígérettel teli utcán, máris éreztem, mint növekszik, mint gyülemlik bennem a készség: folytatni fogom folytathatatlan életemet.” A Sorstalanság után megjelent A nyomkereső (1977) című kötete (ebben két kisregényét jelentette meg) az igényesség és a korábbi stiláris készség ellenére sem érte el regényének érzelmi és gondolati mélységét, erejét. Az elmúlt években rendkívül termékenynek bizonyult. Egymás után jelentek meg művei: Kaddis a meg nem született gyermekért (1990), Az angol lobogó (1991), Gályanapló (1992), A holocaust mint kultúra (1993), Jegyzőkönyv (1993), Valaki más (1997), A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt, Kudarc. Műfordítói tevékenysége is jelentős. Németből fordít, fordításai között találjuk Freud, Hoffmannstahl, Nietzsche, valamint Wittgenstein és E. Canetti műveit. Kitüntetése váratlanul érte. Annak ellenére, hogy a német és olasz sajtó a várományosok között emlegette. A magyar sajtó tartózkodóbb volt. Nem kétséges, a magyar irodalom rendkívül gazdag jelentős életművekben. S talán az sem, hogy bár Kertész Imre munkássága nem tartozik a „leg”-ek közé, életműve jelentős, s külföldi elfogadottsága jócskán meghaladja a lehetséges „leg”-ek ismertségét, elfogadottságát is. Olyan írókat előzött meg a Nobel-díjjal, mint Kosztolányi Dezső, Füst Milán, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Weöres Sándor, Illyés Gyula vagy a kortársak közül Nádas Péter és Esterházy Péter. Illusztris azok sora is, akik az irodalmi Nobel-díjra „esélyesek” voltak: Philip Roth (amerikai), Mario Vargas Llosa (perui), John Michael Coetzee (dél-afrikai), Doris Lessing (brit) írók. A „várományosok” között emlegették az amerikai Norman Mailer és Joyce Carol Oates, az indiai származású brit Salman Rushdie, az új-zélandi Janet Frame, és a mexikói Carlos Fuentes nevét. Kertész Imre Nobel-díja kétségtelenül megkoronázása a magyar irodalomnak is. Még akkor is, ha műve nem magyar, hanem amerikai, izraeli és német ajánlásra került a Nobel-díj várományosai közé. Igaz az is, hogy a díj
