Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: A költői hivatás megdicsőülése
KÖNYVRŐL KÖNYVRE társít az egyes kontextusokhoz megfelelő nyelvi réteget. Ami talán egy kicsit meredek, az Paulus Sanctus megjelenésének körülménye: a tarzuszi Pál Paulus Hacker és Kemenszky hitvitájában bukkan elő a szövegben, miközben azok egymás után szívják el kábítószeres cigarettájukat. A drog a transzcendencia és a metafizika megjelenésének egyedüli lehetőségévé válik az ezredfordulón, sugallja a szöveg. A zsidó identitás szövegbe írása is különféle nyelveken történik: (Ludovika bemutatása kapcsán) közhelyeken és frázisokon át („Rabbi-ősökre - az se baj -/ Az orr rajzolata utal.” [11/64]) egészen a zsidó hitélet és szokások értő részletezéséig: „Összes sátoros ünnepek Szakértőjét tisztelje bennem. Citálom most, mondtam tavaly: Eltűnt a Sátán és a Baj, Ha sófár zeng, bevonja testem A júdeai mínium, S vonz asszonyi princípium.” (IV/13) Térey Paulusának könnyedségét az a mód adja, ahogy a nyelv referenciális és fiktív elemei között szörfözik. Nehézségi erejét pedig az, hogy úgy működteti a nyelvet, ezt a roppant apparátust, hogy érezzük közben a gépezet csikorgását is, ahogy mozgásba lendül, és a szöveggép beledarálja a Paulusba a jelentések irtózatos tömegét, azt olvastatja, ahogyan a nagy nyomástól folyton elcsúsznak egymásról a struktúrák. Briliáns megoldásokra figyelhetünk: ahogy a szerző halálának posztstrukturalista elméleti dogmáját elegánsan a németszovjet front senki földjére helyezi át („Niemandsland, bérelt birtokom!/ Betépve balanszírozom/ Két nyirkos frontvonal között: én.” (111/19)), amikor a magyar irodalom klasszikus-romantikus toposzát, amely a heroikus magyar történelemmel azonosítódik, a szovjet katonaság pozíciójára viszi át („Pajtás, a Nagy Földnek felelj!/ Volgán túl nincs számodra hely. ” (II1/29J, amikor a II. fejezetben Paulus Hacker erotikus jelenetét a Ludovika név vezeti át a III. fejezetbe, a keleti frontra. A Paulus szövege valamiféle perverz, dühödt akarattal keres magának újabbnál újabb szavakat, prózai, idegen kifejezéseket, katonai és hacker-szlenget, hogy fennakadjon, majd átvergődjön rajtuk, majd újra fennakadjon, és átvergődjön a következőn is. Megállíthatatlan, mert minden akadály az erejét növeli, a nyelv működésének allegóriájává válik. Innét válnak értelmessé a szöveg utolsó sorai, amelyek magát a nyelvet szólítják meg: „Itt állok és nem tehetek mást. Míg rám erős Uram tekint, Itt állok őrt, parancs szerint” (IX/56) (Palatínus Kiadó, Budapest 2001)
