Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: A költői hivatás megdicsőülése
KÖNYVRŐL KÖNYVRE szentenciák képesek életre kelni. A szentenciák helyét más esetekben az egész szöveget irányító kulcsszavak veszik át. A kulcsszavak és szentenciák mellett a lírai alany felturbózása is megfigyelhető a Térey-szövegekben. A lírai alany feltétel nélküli uralma alá hajtott szöveg leggyakrabban a megszólaló történetét beszéli el, azaz a lírai alany olyan narrációjával állunk szemben, amelyben önmaga alakítja saját szerepét, pontosabban pózát. A Térey-líra narrativitása okán is vésődik bele a szövegekbe a prózaiság, amely az alanyi költészetnek nevezett konstrukcióban az én történetének elbeszélésében, azaz integritásának fenntartásában játszik szerepet. Térey Paulusa sajátos kontaminációja és egyúttal bonyolult rendszere is azoknak a késztetéseknek, amelyeknek eddigi kötetei köszönhették létüket. A Paulus már méreteinél fogva is megdöbbenést kelt: verseskötetre nem jellemző arányait (amelyet a kiadó azzal is erősíteni igyekezett, sikerrel, hogy vastag papíron hozta ki a könyvet) lázító gesztussal vágja az arcába egy olyan kornak és társadalomnak, amelyből az esztétikai érték iránti igény végképp kiveszni látszik. Olyan szintézis, amely az életművet struktúraként, pontosabban struktúrák játékaként képzeli el, s egyúttal kiterjeszti annak érvényességét térben és időben. Verseskötetet említettem, bár a Paulus verses regénynek vagy elbeszélő költeménynek - esetleg „regényes verseskötet”-nek - fogható fel inkább. A zárt forma a strófaszerkezeten túl a mű szerkezeti felépítésében is jól tetten érhető: kilenc fejezetből áll, amelyeket a szereplők — a Paulus név hordozói - strukturálnak. Térey vizuálisan is igyekezett bizonyítékokkal szolgálni a zárt formára: a verses regény végén három rajzot, ábrát találhat az olvasó, amelyek a három - a tarzuszi, a hesseni és a budapesti - Pál „damaszkuszi” útját követik, mintegy azt sugallva, hogy a damaszkuszi példázat időtől és tértől függetlenedve általános emberi érvénnyel bír. A zártságot tehát az a — szerzői (?) — szándék is erősíteni látszik, amely mindhárom szereplőt, bonyolult áttételeken át, a damaszkuszi úttal kifejezett sors beteljesítőjeként kívánja láttatni. A Paulus tehát az emberi sorsfordulók „regénye”. Térey Paulusának első soraiban idézett intenciója alapján a szöveget olyan struktúrák összességeként foghatjuk fel, amelyek úgy alkotnak rendszert, hogy egymásból táplálkoznak. Azaz számunkra az válik fontossá, melyek azok a szöveghelyek, amelyek a kilenc fejezet egyes részeit hivatottak összekötni, s ráadásul módot adnak különféle értelmezések végigfuttatására is. Ezekhez a paulusi konnektorokhoz kapcsoljuk azokat a Térey-szö vegekből felrajzolt hálózati elemeket, amelyekről írásunk első felében szó volt. A Paulus egyes elemeit összekötő narratívákat három nagyobb csoportba sorolhatjuk. Az ún. nagy narratívák a szöveg egységességét hivatottak demonstrálni: olyan narratívákról van szó, amelyek képesek összekötni a kilenc fejezetben a már említett három személyt. Az ún. közepes narratívák egy-egy személy kialakításában, működtetésében érdekeltek, azaz a három Pál egyéniségét hivatottak felépíteni. Epizódnarratíváknak pedig azokat a motívumokat, kis narratívákat tarthatjuk, amelyek egy-egy fejezeten belül tömbösödnek.
