Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: A költői hivatás megdicsőülése
KÖNYVRŐL KÖNYVRE A nagy narratívák közül legszembetűnőbben a név szerepe válik alapvetővé a három személy összekapcsolásában. A három Paulus - az egyszerűség kedvéért legyenek Paulus Sanctus, Paulus Wehrmacht és Paulus Hacker - a név által vonatkoztathatók egymásra. Azt mondhatjuk, hogy a Paulus valójában a név „regénye”. Ebben a minőségében pedig egy másik kortársi, alapvető jelentőségűnek tartott mű kerül az értelmezés látóterébe: Esterházy Péter Harmónia caelestise. De míg Esterházy regénye egy vezetéknév, az Esterházy név regénye, addig Térey Paulusa a keresztnévé (ez még akkor is így van, ha Friedrich Paulus esetében vezetéknévről van szó). A névbe íródó jelentések szempontjából döntő jelentőségűnek tűnik a név története, egyszóval azok a jelentések, amelyek a Térey-szöveget megelőző korpuszból már készen álltak a Paulus számára. Ebből a szempontból két Paulus - Paulus Sanctus és Wehrmacht - válik fontossá, hiszen Paulus Hacker fiktív személy. Vagyis Térey számára már adott volt az a kontextus, amelyet a név felírt és előírt számára, ebben kellett elhelyeznie a harmadik, fiktív figurát, akinek végül az a szerep jut, hogy átformálja a másik két sorsot, hogy jelenvalóvá tegye a másik két név narratíváját, azaz hogy saját nevében egyesítse azokat. Ha ez így van, úgy az idő működésére is érdemes figyelnünk: minél távolabbi a név viselője, szövegszerűen annál kevésbé van jelen a történetben. Azaz Paulus Sanctus csak egyetlen fejezetben (II.) tűnik fel, ott is csak Paulus Hacker és Kemenszky vitájának tárgyaként (a távolság kb. 2000 év), Paulus Wehrmacht három fejezetet ural (III., V., VII.) kb. 60 évnyi távolságból, míg Paulus Hacker jelen ideje (amelybe a budapesti sportcsarnok kiégése éppúgy beletartozik, mint a konkrét idő jelzése: „Kilencvenkilenc, télelő,/ Grooe-Berlin, teljes térerő”. (1/18)) válik az I., II., IV., VI., VIII. és IX. fejezetének idejévé. Ha abból indulunk ki, hogy a szöveg többször is három Pálról, sőt három narrációról beszél („Egy mű olvasztótégelyébe/ Helyeztem három Pálomat,/ Ők vontak földöntúli fénybe/ Pusztává tett országokat...” (IX/54), „Három ízben, három csapáson/ Indult háromszor misszió!” (IX/56), akkor akár azzal a kritikával is illethetnénk Téreyt, hogy mintha nem vitte volna végig tökéletesen a hármasság elvét, azaz a tarzuszi Pál mintha kilógna a szövegből. Ezt azzal lehetne negálni, hogy végül is Paulus Sanctus neve az, amely a legerősebben szól bele a történetek alakításmódjába, tehát a másik két Paulus sorsát nagyon erősen, mondhatni döntően strukturálja a „pálfordulás” rendje. Másrészt - és itt nem akarok számmisztikába keveredni - de a hármasság elvét mintha mégiscsak demonstrálná a szöveg: a kilenc fejezetből álló mű hat fejezete foglalkozik a pesti Paulus Hackerrel, három a hesseni Paulus Wehrmachttal, a pesti Paulus második fejezete, azaz egy fejezet pedig a tarzuszi Paulus Sanctussal. Azaz a szöveg a kiegyensúlyozott 1 - 3 - 6 - 9 elvét követi. A Paulus név lehetséges értelmezéseit a már említett pálfordulás rendje, azaz a „damaszkusziság” is összeköti. De Térey a Pál névbe beleíródó fordulatot nem annyira a Saulusból Paulussá váló transzcendens fordulat felől vizsgálja, hanem a keresztény egyházalapítás tudatos cselekedete nyomán (ezért nem szerencsés párhuzamba vonni Mészöly Miklós Saulusával, bár a cím ezt sugallná). A fordulat tehát nem felülről érkező, megkérdőjelezhetetlen inštancia mozgásának eredménye, hanem magából az individuumból, annak
