Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - A HETVENÉVES OZSVALD ÁRPÁD KÖSZÖNTÉSE - Duba Gyula: A teljesség lehetetlensége (esszé)
Duba Gyula A teljesség lehetetlensége (Vonások egy Cselényi-portréhoz) Tőzsér Árpád mondta — vagy írta — volt, hogy Cselényinek még nincs kritikusa! Költészetének nincs (még) értő és avatott elemzője, verseinek hiteles magyarázója. Sok idő telt el azóta, és a helyzet, legalább is részben, változott. Már vannak kritikusai. Jóindulattal dicsérők és hajthatatlanul kételkedők egyaránt. Ám az ő munkássága is jócskán kiterebélyesedett. Részben áttekinthetőbb lett, másrészt bonyolultabbá vált, bizonyos vonatkozásaiban szinte követhetetlen. A „cselényi-jelenségről” már írtam korábban, a minősítés pozitív és negatív jelentésének egyaránt tudatában lévén. Most csak megerősíthetem! Nemcsak legendák és mítoszok „szerelmese és elkötelezettje” ő, hanem maga is irodalmi nézetkülönbségek és dilemmák „legendás” alakja immár. Bár ez minden esetben érdekes, ám nem mindig előnyös. Mindenesetre az értéket vagy problematikusságot érintő komoly közérdeklődésre utal. Ennek megfelelően számos kritikusa a legjobb irodalmi nevek közül való. Ahogy bírálói úgyszintén. Még a híveinek is gondot okoz. Hát még elutasítóinak! Lírai szövegei értékelő elemzését most nem kívánom folytatni. Ehelyett a már felvillantott „cselényi-jelenség” további vizsgálatával foglalkoznék. Kissé más oldaláról szemrevételezve, tovább rajzolni arcképét. Azon szándékomat sem rejtve véka alá, hogy eközben irodalmunk bugyraira és belső dilemmáira is vetüljön némi fény. Sommás megállapításnak tűnhet fel, de alighanem helyénvaló: irodalomkritikánknak, ha van ma ilyen, nincs emlékezete! Mintha nem lenne múlt-tudata! Az utóbbi évtizedben úgy látszik — s fejlődik? —, mintha sejtelme sem lenne, honnan indult, s arról sem, merre tart! A pillanatnyi jelenben tüsténtkedik, nagy kedvvel lubickol vagy szendén pancsol az irodalom állóvizében, valahogy megvan a rejtélyes „posztmodern állapot" kifürkészhetetlen törvényei között. Hajszálgyökérzetének ilyen méretű elsat- nyulására az eszme- és rendszerváltás pusztító és teremtő viharai sem adnak elegendő okot. S miután gyökérzete nem táplálja, időfogalma és létszemlélete a pillanat divatos varázstükrében mutatja magát. így nyílik kritikai szemléletünk mezőin a tordainál is mélyebb és félelmetesebb hasadék! Napjainkban „írói nagytakarítások” folynak. Szerzőink felkutatják és leporolják elfeledett írásaikat, összegyűjtik kallódó műhelyforgácsaikat, kiadatják válogatott és összegyűjtött munkáikat. Jól van így, semmi nem veszhet el! Részben ez is késztethette Cselényit, hogy sorjázó prózaköteteit kiadassa. (Más is, de erről később!) Összegyűjti hát műhelynaplóit, feljegyzéseit, vallomásos
