Irodalmi Szemle, 2002

2002/9 - Varga Imre versei (Miközben begöngyöl, Szófogadóból, A magából kivetkezett, A nincs útján, Eljutva, A würzburgi csengettyűfa, Mostomból örökké)

Varga Imre

Miközben begöngyöl

Amit tudunk, tudhatnánk jobban is,

Am nem-tudásunk egészen hibátlan.

A nem-értés így biztos lesz magában: üresen teljes; nem való, nem hamis.

Űrében pont olyan minden, ami;

épp-maga, nem más, s ettől ránk se hajaz.

Nincs nála magasabb, mert ő az alap.

A mégsem az. Nincs róla mit mondani.

Ez a szint megszünteti mintjeit.

Ahol nincs kitérő, magától kitér.

Nem csupa érték és nem semmit-sem-ér,

mert ezek még csak árak, viszonylatok.

S túl rajtuk már nem-én a teljes vagyok. Miközben begöngyöl, a térbe terít.

Szófogadóból

„Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig s tovább!”

József Attila

Az, amivel kimondom, hogy összeköt, máris elválaszt magamtól, s akinek; s attól is, ami nem hallja meg, mert puszta tárgy vagy halott s férge-dög.

így mi valóban összeköt: nincsen.

Ettől a léte. Megnyilvánulatlan.

(S nem miben most főnék: az üres katlan.) Nélküle semmi sincs kint és nincs bent.