Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - A HETVENÉVES OZSVALD ÁRPÁD KÖSZÖNTÉSE - Fonod Zoltán: Beszélgetés Ozsvald Árpáddal
A hetvenéves Ozsvald Árpád köszöntése — Engem, ahogy Görömbei András írta: „az emlékezés pontossága, az élmények meghatározó ereje” éltetett. Ez adott erőt és értelmet az abban az időben írt és megjelent verseimnek. Hogy az akkori „irodalmi bábák” mást, pártos és építő dolgokat akartak, ezt elég sokszor hangoztatták, volt aki beadta a derekát, de akinek volt mondanivalója, az megállt a saját lábán. Én nem vagyok kritikus, így hát erről a témáról csak ennyit. • A sematizmust és a dogmatizmust ostorozó Fábry Zoltán Iszaak Bábelt idézte ezekben az években: „A banalitás ma már nem rossz jellemtulajdonság, de bűntett”. Feltehetően a költészet mai banalitásaira is érvényes lehet ez a megállapítás... — Biztosan. Hiszen banalitások ma is vannak az irodalom berkeiben, de erről tanulmányokat kellene írni! • Az élmények meghatározó szerepet töltenek be költészetedben. Különböző sorsok, képek, rokonok vonulnak el előttünk. A faluhoz való hűség, a természet iránti szeretet is szóhoz jut verseidben. Tőzsér Árpád szerint „szinte a lakhatóságig valóságos” az a falukép, melyet szülőfaludról alkottál. Ezek a verseid akár Juhász Gyula vagy Tóth Árpád rokonává is tehetnek. — A gyermekkor minden ember életében meghatározó tényező. Élmények, álmok, látomások. Ezek jelentik nekem a gyermekkort a költészetben. Én még ott voltam a mese születésénél. Balladák világa vett körül. Szájtátva hallgattam a tollat fosztó asszonyok beszédét. Mi még együtt éltünk a természettel. A szegénység összetartó erejét, melegét, egymás megbecsülését, a közvetlenséget hoztam magammal. Ettől volt Tőzsér szerint „lakhatóságig valóságos” ez a falukép. Amikor Csurgóra kerültem, ott ismerkedtem meg igazán a magyar irodalommal. Ady volt az első igazi költő, aki lenyűgözött, nagyon kellett vigyáznom, hogy ne ismételjem, de szerettem Kosztolányit, Tóth Árpádot és Juhász Gyulát. A nyugatosoktól tanultam a formát, az élményeket otthonról hoztam magammal. A falusi élményvilág gyökerei meghatározták költészetemet. • Első költői korszakod (Tavasz lesz újra, kedves, 1956; Júdása én nem lehetnék, 1959;) összegező versének A legkisebb legény címűt mondhatjuk. Új korszakot, bonyolultabb szemléletmódot a Földközelben (1965), illetve a Laterna magica (1967) című köteteid jelentettek. Ezt az új szerepvállalást talán a megváltozott világ és otthontalanság érzete is kényszerítette. Ezt az érzést a Meditáció című versedben (1957) fogalmaztad meg. — A másik kötetem megjelenése után közel 6 év telt el. És újra elgondolkoztam Fábry Zoltán megjegyzésein és óvó féltésén. Dühíteni kezdett a rám kényszerített gúzsba kötő tartalmi és formai egyszerűség. Nem volt az alkatomban semmi, ami az így értelmezhető egyszerűséghez fűzött volna. A műveltségem és az olvasottságom is inkább latinos volt. De az élményeimet valóban az egyszerű paraszti réteg gondjai adták. E kettősségből kiindulva egyre inkább úgy éreztem magam e rám erőszakolt formában, mintha állandóan szűk csizmában járnék. Igyekeztem tehát e kettős élményvilágom
