Irodalmi Szemle, 2002

2002/8 - Bálint Péter: Kisöpörtem a padlást (regényrészlet)

Kisöpörtem a padlást

s nem kellett olyasféle vad és gyanús játszmákban részt vennem, mint amilyenekbe egykori barátom keveredett nap mint nap.

Egykeségemnek is megvan a maga története; apám nem akart engem, anyám viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a világra hozzon, ha már megfogant, mivel hithű kálvinista családból származott, melyben minden nemzedék esküdt ellensége volt az abortusznak, ezért sem a nagymama, sem a nagypapa ágán nem ment ritkaság számba a bőséges gyermekáldás; anyám is öt testvérével osztozott a szülői szereteten. Apám, foganásom idején kapott tanársegédi állást a klinikán, egy neves szívsebészprofesszor mellett, s maga is egyke lévén, megrémült, hogy a születésemmel járó hercehurcával és atyai teendőinek áldozással elszalasztja a szerencséjét, ezért is ódzkodott oly annyira világra jövetelemtől. (Anyám iskolaorvos volt, egy szüléssel semmit sem veszíthetett). Ki tudja, első komoly összezördülésüket nem feledve, vagy puszta önzőségből, úgy bánt velem, mint egy előkelő idegen, vagy egy mostoha apa, aki nem ismer kötelességet, felelősséget, s annyi figyelemre méltatja csupán gyermekét, mint egy macskát, vagy spánielt szokás: ha ideje engedi, eljátszadozik vele saját kedvére. Kora gyermekkori emlékeim szinte nincsenek is apámról, az első emlékképek édesanyámhoz kötődnek, sőt, ha kíméletlenül akarnék fogalmazni, az általános iskola megkezdéséig kizárólag csak róla vannak élményeim.

Gyűlölöm az apámat, mert sokáig tudomást sem vett létezésemről; attól fogva pedig, hogy nevelése alapelveit gyakorolni kezdte rajtam, csak arról az emberszerű kis lényről volt hajlandó tudni, aki ellentmondást nem tűrve követi az általa kijelölt sorsot; én pedig, az anyámmal szemben hálátlan kölyök, vakon követtem, míg föl nem lázadtam ellene. Esténként anyám ült az ágyam szélére, hogy meséljen, míg álomra nem szenderülök, s én ittam magamba a népmeséket; társaim lettek a hétfejű sárkányok, boszorkányok, szárnyas paripák és manók, akik segítettek elrabolni a királylányt, és én voltam az elvarázsolt béka, akit, ígérete szerint, ha undorodva és kelletlenül is, de meg kellett csókolnia; az öreg király pedig nekem adta a fele birodalmát, ám a trónra kerülve száműzetem őt, hogy egyedül uralkodhassam; utálok osztozkodni azon, ami az enyém: vagy egészen kell valami, vagy egyáltalán nem tartok rá igényt. Amikor betegen feküdtem, éjszakákat virrasztott mellettem, hordta a hideg vizes borogatást, mézes teát és az epeszínű hányadéktól bűzlő lavórt, hőmérőt dugott a számba és izgatottan vártuk, meddig kúszik a higanyoszlop, melyet sokáig képtelen voltam észrevenni, hiába forgatta előttem a mérőt édesanyám. Busszal vitt az óvodába, majd a délutáni alvást követően haza, s mindig tartogatott számomra meglepetést: egy péksüteményt, tábla csokoládét, hamvas almát vagy nyalókát, s ha beköszöntött a május, kosarát televette mindenféle gyümölccsel, mert a gyermeknek szüksége van a vitaminokra. Anyám bőrcipőt vásárolt nekem, olyan mulatságos volt, ahogy a boltban az egyik párat a másik után próbálta a lábamra, és a tükör elé állított, „nem szorít, Bandika? Ugye tetszik? Megígéred, hogy nem rúgod le az orrát két nap múlva?” Láttam annak a szemközti kisfiúnak a szemében a gonoszságot, ígérget, de már tudja, hogy másnap első dolga lesz az óvodában, hogy új cipőjében focizzon, és fára másszon, mert a gyermeknek erőre és barátokra is