Irodalmi Szemle, 2002
2002/8 - Bálint Péter: Kisöpörtem a padlást (regényrészlet)
Bálint Péter bandájához tartozik, gyakorta az iskolaudvar hátsó felébe vonulnak, ott összesúgnak, majd váratlanul lecsapnak, mint a héják, a kiszemelt áldozatra, talán, mert nem teljesítette ígéretét, s ahelyett, hogy megosztotta volna velük szalámis szendvicsét, egymaga falta be, esetleg tartozott egy kis zsák vasgolyóval, melyet elnyertek tőle. Emlékszem, hatodikos elemista lehettem, amikor egy barátom a tanítás után meghívott magukhoz játszani. Teljesen belefeledkeztünk a tehervagonok gőzöshöz akasztásának műveletébe, a váltóállításba, a bakterház körüli piciny emberek és állatok helyének megválasztásába; időnként persze összezörren- tünk, de hol én engedtem ötleteinek, hol ő adta át nekem a kezdeményezést. Mostoha lánytestvére megjelenése a szobában megzavarta játékunkat, ugyanis féltékenységből, unalomból vagy bosszúból — ki tudja ma már —, a trafó kábelének dugóját kitépte az aljzatból, és a fekete kis gőzös, a hozzáakasztott terhével együtt, kisiklott a pályáról, és felborult. Barátom dühtől eltorzult arccal esett neki a nálunk egy évvel idősebb lánynak, lebirkózta, ököllel sújtott a szemébe, igaz, ő sem hagyta magát, rúgkapált, harapott és sikoltozott, én pedig elképedve, majd izgatottan néztem, ahogy dulakodás közben a leány szoknyája csípőjéig csúszott föl a combján, blúza alól kivillant ruganyos melle. Szinte a földbe gyökerezett a lábam, mert az unokanővéreimmel efféle vadóc dulakodásra sohasem kerülhetett volna sor, jól neveltek voltak és visszahúzó- dók, ettől függetlenül persze undokok és árulkodók is olykor, úgyhogy csak barátom kérésére vetettem bele magam a küzdelembe. „Ne a csecsét simogasd, üssed ezt a szukát, különben kettőnkkel is elbánik”, sziszegte a foga között. „Meg se próbáld, mert kikaparom a szemed”, replikázott a lány, aki nem is testvérétől tartott, számtalanszor hajba kaptak már, hanem tőlem, mivel nem ismerhette sem az erőmet, sem a szándékaimat. Járatlan voltam a verekedésben, sőt, az erőszak ilyesfajta megnyilvánulásától irtóztam, inkább csak arra figyeltem, hogy az egyik karját lefogjam, és védekezését gyengítsem, mintsem részese kívántam volna lenni keresztre feszítésének. A kamaszlány torz vigyorában, mely erőtlen kísérleteim és szuszogásom nyomán vált megvetővé, elcsigázott testének vonaglásában láttam meg először valamit a női test esztétikai szépsége mellett, démoni vadságából és csáberejéből, amelyről sokáig ábrándoztam, és amelytől sokszor iszonyodtam. Akkoriban fogalmam sem lehetett arról, hogy mi fán terem a valódi kéj és a kielégülés, bár a nemi vágyakozás bizonyos fizikai jeleit ismertem, csak a fájdalmas arcot, a megfeszült testet érzékeltem, s lelkem mélyén sajnáltam is áldozatunkat, aki pajtási összefogásunk eredményeként, legyőzetett, és egyszeriben elsírta magát, s hüppögés közben azzal fenyegetőzött, beárul bennünket az apjuknak, hogy megerőszakoltuk. Az elemi erővel rám törő nemi vágyakozás elvegyült bennem a legyőzött iránti sajnálattal, erőszakos és idióta voltom miatti undorral, és a fruska álságos hazugsága keltette utálkozással: ezek voltak a női nemről szerzett első benyomásaim, melyeket talán máig sem feledhettem; azt hiszem, csak az apám szobájának falán csüngő aktfestményeken észrevett finomságok, a részletekben megbúvó lélektani realitások módosítottak valamelyest rajtuk. Hálát adok a nem létező Istennek, hogy nem lett lánytestvérem,
