Irodalmi Szemle, 2002
2002/8 - Fábián László: Henrik király nyughatatlan éjszakái (elbeszélés)
Fábián László meg nem akadt, íme: a pénztelen hadvezér, koronátlan király, hogy mást ne is említsünk... Henrik legelőbb a friss levegőre kívánkozott, nem is csak amiatt, hogy tüdejét megtöltse, még inkább, hogy a hólyagjában jelentkező nyomástól szabadulhasson, tehát szétnézett valami istálló- vagy fészerféle után, ahol ezen áteshet, nem is csalódott, istállót is talált, benne lovait is üdvözölhette lovászaival egyetemben, és királyian kipisálta magát — (este, mikor ismét visszahúzódtak a fejedelemasszony cellájába, Marié kuncogva mesélte neki, látta ám az ablakból, megint milyen körülményesen tudta csak visszarendezni gatyapőcét, legszívesebben kiszaladt volna hozzá, hogy kezére lehessen, de — ugye — tekintély és szemérem is van a világon, amely olykor a keresztény segítőkészséget is gátolja) most lehetett igazán érezni a hideget, de látni is, dér ezüstözte a fűszálakat, a jeges levegőben egyelőre csönd uralkodott, de minden készen állott, hogy akár a legtávolabbi zajokat is közvetíteni tudja, Henrik kimondottan számított ilyen zajokra, türelmetlenné, olykor szokatlanul ingerlékennyé tette az elnyúló ostrom, az ismétlődő kudarcok, elkomorulva gondolt Párma trükkjére Lagny- nál, amelyre nem számított, és amit annak idején igazán félvállról vett, igyekezett a hadvezér nevére kreált, nem is különösebben szellemes szóviccel elütni, talán hitte is, ha Farnézőnek ejti a Farnesét, másokban is jelentéktelenebbnek könyvelteti el a herceg húzását, mivel azt mindenképpen látnia kellett, látta is, hogy Flandriából elitcsapatok érkeztek a spanyol hadvezérrel Mayenne (a majom) megsegítésére, az övéinél szemlátomást különbek: kapták rendszeresen a zsoldjukat, élelemben nem szenvedtek hiányt, ruházatuk egyenesen csodálni való, mindössze abban reménykedhetett, ennek megfelelően kényesebbek, törékenyebbek is az ő megpróbált harcosainál, de hát Mayenne nem ment sokra Pármával, még ha kis időre fölszabadította is Párizst, hamar visszavonult, vitte hordszéke hanyatló testét újabb vélt sikerek felé, hogy az ugyancsak korhadt bürokratának, aki begubózott szörnyű építményébe, az Escorialba, még fényesebb dicsőséget szerezzen, netán az Armada cserbenhagyását feledtesse, ám valószínűleg erre sem vágyott, régen nem érdekelte Fülöp véleménye, nem valószínű, hogy Henrik szóviccére is bármi módon reagált volna, ha fülébe jut, amit Henrik szintúgy tudott, de a tehetetlenségkart karba fonva: reménytelenség és tehetetlenség szép pár — noha korosodó hiába, a legfontosabb nagyvárosok, legjelentékenyebb területek a Liga kezén voltak: Marseille, Toulouse, Lyon, Rouen, Rennes csak álmaiban jelentek meg a navarrainak, valójában a beláthatatlan jövőbe vesztek, Mayenne pedig, nos, hogy is írta róla Harambure-nak? „a sunyi összeszedett vagy negyven-öt- ven nagyurat, hogy Párizs kapuihoz vezesse őket", ami — természetesen — azóta már megtörtént, meg egyebek is megtörténtek, a falak azóta is makacsul ellenállnak, közöttük félholtakat fanatizálnak a kitartásra; hát igen, ez már sok egy királynak, ha koronátlan is — legalább a fokhagymás kenyérnek olyan az íze, amilyenhez gyerekkorától fogva hozzászokott, és amit a Valois-udvar úgy utált
