Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - TALLÓZÓ - Szilágyi István: A Hollóidő viszontagságai
TALLÓZÓ te ez, aminek teljesen hiábavalóan ugyan, mert ez nem elhatározás kérdése, versben és prózában számtalanszor hangot adott. Abban a kevésbé ismert sorában is, amelynek vallomása így hangzik: „Barátaim az állatok,/ s az emberfeletti áramok.” Ezek „az emberfeletti áramok” az első, „bölcsőiia-álomtól” az „irgalom legyen veled” végső pillanatáig állandóan körülfolyták lényét, s ennek érzékeltetésére, úgy érzem, el kell még mondanom valamit, aminek tanúja voltam a költő halála előtti hetekben, amikor már az Országos Elme- és Ideggyógyintézet egyik pavilonjában feküdt, eszméletlenül és magatehetetlenül. Délelőtt volt ekkor is, Károlyi Amyt, a költő-feleséget vittem be hozzá autóval, s a félhomályos betegszoba látványához csak fokozatosan alkalmazkodott a szemem. Ezért időbe telt, míg észrevettem, hogy az ajtótól jobbra, a szoba sarkához illesztett vajszínű betegágy körül a két fal jó embermagasságig ki van tapétázva színes ceruzával készített rajzokkal. Ezek a rajzok valósággal körülölelték az ágyat és a benne fekvő eszméletlen költőt. — Mik ezek a rajzok? — kérdeztem. Kiderült, hogy az ápolónők rendre elmesélték odahaza a gyerekeiknek, hogy a Bóbita verseinek a híres-nevezetes költője, Weöres Sándor bácsi a betegük. Ez a hír szétterjedt abban az iskolában is, ahová a gyerekek jártak, s anélkül, hogy erre bárki is biztatta volna őket, maguktól elkezdték küldözgetni a kórházba a rajzaikat, a rájuk vésett üzenetekkel együtt; „Jobbulást kívánva Vörös Sanyi bácsinak, kezitcsókolom”, s osztály-megjelölés- sel együtt aláírásaikkal hitelesítették a küldeményt. Azt gondolom, az „emberfölötti áramok” hátán érkeztek ezek a rajzok, gyerekszívek színes névjegyei, amelyekből legalább kéttucatnyit számoltam össze. Vajon mi lett velük? Hova tűntek a „szétágazó időben”? Ekkor láttam, így láttam őt utoljára — Weöres Sándort. „Élve”, mondanám reflexszerűen, de hát ki tudja és ki mondhatja meg, hogy hol volt ő már akkor, némán, melyik lételemben? Enigma című visszaemlékezésében (Holmi, 1990. március) Károlyi Amy feljegyzett még egy halálontúli koincidenciát: „Barátai, az elköltözött fekete cicák mai nemzetsége összegyűlt a proszektúra körül. Gyászbrigád. Csupa részvét és félénkség. Léptemre szétrebbentek, mint a feketerigók.” (Kortárs, 2002. 2—3. sz.) SZILÁGYI ISTVÁN A Hollóidő viszontagságai Szigethy András interjúja alapján Szilágyi István Budapesten, egy, a Fővárosi Vízmüvek budai telepéhez tartozó szolgálati lakásban mondta magnóra az alábbi szöveget, másfél héttel azután, hogy közölte: nem fogadja el a 2001-ben második alkalommal kiadott Magyar Irodalmi Díjat, melyet a zsűri ezúttal két könyv között osztott meg. A magnóra felvett szövegen nem hajtottam végre szerkesztési
