Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - TALLÓZÓ - Domokos Mátyás: Imbolygás WS körül
TALLÓZÓ munka valaha is kárt okoz, és következményeként netán olyan szövegek is az olvasók szeme elé kerülhetnek, amelyek rombolják jelenlegi egyik legfrissebb halott klasszikusunk renoméját. Mert akkor az esetleges éretlenségek, sutaságok is valóban másképp esnek majd latba, illetve nyilván nem úgy fognak éretlenségnek, sutaságnak számítani, ahogyan most még egyes „érett” dolgok is képesek meggondolkoztatni a figyelmes vagy helyenként bizony lankadó figyelmű olvasót... Sőt akkor maradékaink kifejezetten utazni fognak a filológia bármily lehangoló tapasztalatokat hozó kiteljesítő munkájára! (Szépirodalmi Figyelő. 2002. 1. szám) Domokos Mátyás Imbolygás WS körül A TÁNCDAL Az értelmetlen vers problémája 1 „Attól félek, sültrealista vagyok, mert csak azzal tudunk dolgozni, ami körülvesz bennünket” — nyilatkozta az egyetemes magyar költészet legnagyobb színjátszó géniusza egy televíziós beszélgetés során. Történetesen e sorok írójának a kérdésére válaszolta mindezt, s én igyekszem azóta is megszívlelni a költő meghökkentő vallomását, amelyről első hallásra könnyen azt gondolhatnánk, hogy egyike Weöres Sándor kapitális tréfáinak, hiszen ő szerette lóvá tenni a világot. De jó néhány nagy opusának katartikus olvasmányélménye közben számomra is világossá vált, hogy A hallgatás tornya költőjének, verseinek a zárja erre a kulcsra/álkulcsra is forog, de azt álmomban sem hittem volna, hogy az egyik hírhedten értelmetlen Weöres-vers, a Táncdal is, amely annak idején, mint „az izolált Én tökéletes csődjének” az iskolapéldája, kisebb megbotránkozást is keltett, valóban közvetlenül érintkezik a költőt körülvevő, hétköznapias poros natúrávaL Jóllehet Weöres Sándor gyakran idézgette egyet- értőleg Dantét, aki szerint a versnek négyféle jelentése van: szó szerinti, jelképes, erkölcsi és érzékfeletti. De hát mi ebben az „értelmetlen” versben a szó szerintien valóságos elem? A vers fő szólamát képező s az első sorában háromszor ismétlődő s önmagában szintén értelmetlennek tűnő „panyigai” szó, amely egy valóságosan is élő személy neve, „egy az egyben”. Panyigai Sándorról van szó, akinek a kilétét Bárdosi Németh János egyik írása fedte föl előttem. Emlékek Weöres Sándorról című cikkében (Jelenkor, 1973. évf. 6. sz.) arról ír ugyanis, hogy 1946 tavaszán Pécsett Keserű János alispán vendégei voltak néhányan, helybeli és fővárosi írók, költők, s „az udvaron a nagy diófa árnyékában élénk vita folyt Kassák, Illyés és Weöres művészetének reális emberi tartásáról. Az alispán feleségét épp előtte riasztotta meg Weöres a Táncdal strófáival... Hogy az absztrakt vers milyen valóságtartalmat idéz, elmondom, hogy Szombathelyen (Weöres diákkorában is) Panyigai Sándor nevű bútorszállító működött, fia Panyigai Sándor Két eldobott álom meséje címen verseskötetet is adott ki.”
