Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - TALLÓZÓ - Németh Zoltán: A klasszikus pozíció elfoglalásának lehetőségei és veszélyei (Tőzsér Árpád: Finnegan halála)
TALLÓZÓ Németh Zoltán A klasszikus pozíció elfoglalásának lehetőségei és veszélyei (TŐZSÉR ÁRPÁD: FINNEGAN HALÁLA, Kalligram, Pozsony, 2000) Tőzsér Árpád Finnegan halála című verseskötete olyan regisztereken szólítja meg olvasóját, amelyekhez a klasszikus pozíció képzete társul. Azaz olyan, önmaga esetleges kilengéseit kordában tartó nyelv mutatja meg magát a kötet verseiben, amely számára az esztétikai jelentés a történeti tudás és az etikai szerep értelmességébe vetett hit felől válik lehetségessé. Ha a Finnegan halála szövegeit olvassuk, rögtön szemünkbe tűnik az érzékeny, kiművelt versnyelv, a nyelvnek tökéletesen birtokában levő költő, illetve az a lírai alany, akinek érvényes verziója van a korról, amelyben szöveggé válik. A szövegek tudatossága, a lírai alany reflexióinak ereje lenyűgöző: a magával ragadó tudatosság magától értetődően foglalja el a már említett „klasszikus” pozíciót. A szikár versnyelv arányos, gondosan, sőt néha aggályos gondoskodással berendezett szövegtereiből arra következtethetünk: olyan költő verseit olvassuk, aki mindent tud a versről, a költészet erejéről és hatalmáról, a kanonizáció lehetőségeiről és lehetséges útjairól, egyszóval a költői mesterség olyan magaslataira jutott, ahonnét igen távoli szövegtájakra esik kilátás. Kijelenthető: a Finnegan halála című kötetben a klasszikus pozíció elfoglalása történik meg. A klasszikus pozícióba szánt szöveg olvasásakor az vetődik fel első kérdésként, hogy vajon milyen poétikai és történeti kódok adnak lehetőséget erre a pozícióra. Vagyis az olvasás, pontosabban az egymás ellen feszülő olvasások során (amelynek minden szöveg ki van téve, még a klasszikus is) hogyan jön létre és áll elénk az önmagát klasszikus pozícióban találó szöveg, pontosabban: hogyan olvassuk klasszikussá azt. Első helyen azt a — már az első olvasás során megszerezhető — (szerzői vagy szöveg)akaratot lehet tematizálni, amellyel a Finnegan halála című kötet más szövegeket olvas. Már a kötet címe is arra utal, hogy a benne elhelyezett szövegek nem olvashatók önmagukban. Kizárólag más szövegek interpretációs terében végezhető el olvasásuk, méghozzá bonyolult intertextuális utalásrendszer birtokában. így aztán a köteteim (amely a könyv utolsó versének címe is) Joyce regényére, a Finnegans Wake-re utal, illetve annak címadó szereplőjére, a régi dublini kupié részeges építőmesterére, „aki leesett az állványról, meghalt, amikor azonban a komák összevesztek a halottvirrasztás alatt, és whyskis poharakat hajigáltak egymáshoz, s egy csepp a halott arcára cseppent,
