Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritikák - Gömöri György: Az igazi hűség (és hála) éneke (Vas István: Pesti elégia)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Emlékszik fényeire még egymásra villanó szemünk — Ugye, szegény barátaim, mi mindenre emlékezünk? A Város kihagyó kőszive együtt dobog velünk. Kihagy a Város kőszíve, de meg nem áll soha, S ha minden kövét lerontaná a Végzet valaha, Az Időben épül újra föl, mert van hozzá joga. Mert nem a kövei teszik, traverzei, falai, Ha százszor leromboltatik, megmarad annak, ami: Meg tudta örök életét a Haláltól váltani. A Város megváltotta magát és meg tudott váltani engem: Ott úsznak minden bűneim a februári szennyben. Meglett a nagy Feloldozás, a földön, a jelenben. S kihull szívemből a kárhozat, a magányos bélyegű bánat: A Város megváltotta magát és megváltott magának Sebeiből felém ragyog a nem remélt bocsánat. Kihúnyt már minden villany és dereng a ködben a hit: Tudom, valahogy, valahol majd beszámíttatik, Hogy itt éltem és egyszer sem akartam élni máshol, csak itt. A Magyar értelmező kéziszótár szerint az elégia „bánatos hangú lírai költemény”. Ezt a leegyszerűsített meghatározást legalább annyival ki kell egészítenünk, hogy az elégia valamilyen módon mindig az emlékezéssel függ össze, s így alaphangja általában nosztalgikus. Vasnak ez kedvelt műfaja, már 1945 előtt számos szép, címben is jelzett ilyen verse született (Szentendrei elégia, Gyertyaszentelői elégia, Angyalföldi elégia), majd a háború után egy olyan, formailag változatos, bár nem különösebben sikerült műve, mint a Teréz körúti elégia. Ezeket azonban nem lehet előtanulmányoknak tekinteni a Pesti elégiához: mindegyik más-más problémakört elevenít meg. Maga a Pesti elégia tizenkét 3-3 soros versszakból áll, de ezek a szakaszok nem terzinák. Rímképletük ugyanis A-A-A, ami már megvan a XVI. századi Eurialusnak és Lucretiának szép históriájában (Széphistóriák, 1975), jóllehet ott a sorok hosszúsága még szabályos. A Vas-vers formájában jobban emlékeztet Babits Mihálynak egy versére: az Ájtatos párbeszéd húsvétra párbeszéd három szereplő, az Ember, a Lélek és a Jézus között. Jézus már feltámadott, de az Ember, aki őt gyászolja, úgy véli, ő maga nem képes a krisztusi tettre, a feltámadásra. „De hogyan lehessek főniksz, míg szememből könny szakad?” — jajdul fel Babits embere. Mint látni fogjuk, Vas István e versének is egyik mondanivalója a feltámadás, ami talán azért lehetséges, mert az egyénnek nem kell törekednie arra, hogy Krisztus szellemében újjászülessen — a csoda már elvégezte új jászülését, lelki feltámadását. A Pesti elégiában a sorok rímelnek ugyan, de hosszúságuk versszakról
