Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - Yoko Tawada: Fürdés (részlet, fordította Pénzes Tímea)
Fürdés mindenki evett, én fellélegezhettem... Valójában én nem vagyok tolmácsi munkakörre alkalmas. A beszédet minden másnál jobban utálom. Különösen az anyanyelvemen folyó beszélgetést. Amíg nem jártam alapiskolába, saját magamról mindig csak saját nevemet használva beszéltem. Ez Japánban nem különös dolog. Az alapiskolai tanítók elmondták a fiúknak és a lányoknak, hogy saját magunkat éw-nek nevezzük. Kezdetben mindenki szégyenkezett és továbbra is csak a nevét használta az én szó helyett, fokozatosan azonban legalább a tanítási órákon elkezdték az én-1 használni. Csak én voltam erre képtelen. De nem akartam, hogy bárki is észrevegye, ezért abbahagytam a másokkal folytatott beszélgetéseket. Már csak az anyámmal beszéltem. Továbbra is úgy neveztem magam, ahogyan az anyám szólított, és anyám ezt rám hagyta. Aztán felsőbb osztályokba kerültem. Azokban a szituációkban, amikor az én szót már sehogy sem tudtam kikerülni, dadogni kezdtem. Az én .darabokra hullott bennem és nagy távolságok tátongnak az egyes darabok közt. Nos, így alakult ki önmagam megnevezése, ide lyukadtam végül ki: ennyi tömérdek helyközzel a hangok között olyan volt számomra, mint egy dal vége. Öngyújtó kattant. Valószínűleg valaki cigarettára gyújtott. Az arcok a bortól kipirosodtak. Fia az állkapocs izomzata ellazul, a hangulat is oldottabbá válik. A szájak mint szemeteszacskók nyíltak meg: hulladék bugyogott belőlük és nekem kellett azt megrágnom, lenyelnem és más szavakká gyúrva újra kiköpnöm. Egyes szavak nikotinszagúak, mások hajvízszagúak voltak. A társalgás elevenen folyt. Mindenki az én számon keresztül beszélt. Minden hang az én gyomromba rohant be és száguldott újra ki belőle. Lépteik dübörgése egészen az agyamig hatolt. A hal a gyomromban nem érezte jól magát és ők megbotránkoztak. Gyomrom összehúzódott és én dadogni kezdtem. Ha dadogok, nagyon jól érzem magam. — Azazazaz.... Gyomrom fala dudává húzódik össze és muzsikál. — Annakannakvavavavan Nem tudom, dadogtam vagy inkább nevettem. De kellemes volt. A többiek észrevették változásomat és az ijedtségtől elcsöndesültek. A velem szemben ülő nő csendben megkérdezte tőlem, a főnökre vetett oldalpillantással: — Mi baja? — Bocsánatot kérek... Felkeltem és a toalettet kerestem. Egy hosszú folyosó vezetett az étteremből a főépületbe. Hirtelen a hotelbelső labirintusába kerültem, Sehol egy lélek. Az ajtók egymást érték. Az egyikre egy előkelő nő sziluettje volt rögzítve. Kinyitottam, bementem, leguggoltam és az ablak melletti fűtőtestre dőltem. Becsuktam a szemem. A fülemben rezgett az egyensúlyérzékelő mérleg és felbillent az egyik oldalra; egy feneketlen völgybe zuhantam. A távolban sercegő hangot hallottam. Ki akartam nyitni a szemem, de nem találtam belülről a szemhéjamat. A hajszálér vasrácsa mögül megpróbáltam valamilyen arcra emlékezni. A szájüregem kiszáradt és kisebesedett. Szájpadlásom és nyelvem mintha egymásba ragadtak volna. Csak az orromon keresztül tudtam lélegezni. Főtt tej
