Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - Gyüre Lajos: A háromlábú kisszék, Az Öregasszony (két történet)
Két történet Csak azt nem mondta, hogy a menyecskével nem tudnak kijönni. Meg hogy a háromszoba-konyhás lakásba ők már nem férnek be. — Mer ügyi, nekik kell egy külön hálószoba, a fiú, az onoka sem alhat együtt a kisebb leánkával, mer mán az is tizennyóc éves, a leánka meg tizenhat. Nappali szoba is kell, hol fogadja a barátnéit? A konyha meg olyan kicsi, hogy ha ketten bemennek, akkor háromnak ki kell jönni, hogy elférjenek benne. Hát akkor külön lakás kell. Jó, de azt meg is kell venni! Akkor rukkolt ki a fia, hogy hát ők úgy gondolnák, hogy el kéne adni a házat meg a belhelyet. — Jutna városi lakásra, meg vennének egy ótót is, ha mán úgy adódik. Mer hát minek álljon a pénz a bankban? Nem kellett már szólni se, tudták egymás gondolatát is. A veszekedést is ott kezdték, ahol tegnap abbahagyták. — Mondtam én eleget! Nem kellett eladni a házat! De hát hiába vót minden! Csak jöjjünk, csak jöjjünk! Itt lesznek az onokák, ha mán a menyeddel nem tudsz kijönni! Hát itt vannak?! Ide se üti az orrát egyik se! Az is igaz, hogy még beszélni se tudsz velük, mert nem érted a szavukat! Most itt van, fizesd ki a lakást, ha tudod! Telik a nyugdíjadbul! Mer ügyi a pénz az elment! Itt ültek mindig, míg vót minek a nyakára hágni! Bezzeg most? Nincs időnk, jaj, annyi a munka, tudja, mama, üzletet nyitottunk azon a kis pénzecskén, amit adtak. Éjjel-nappal ott van az ember, de minek is mondom, maguk ezt úgysem értik! Az a sok írnivaló, a könyvelés, az utánajárás! Ha maguk azt tudnák! Jó vót magoknak! Dógoztak a fődön, oszt még a fejüket sem kellett törni. Igaz is! Elmehetne Öregapó a járásra elintézni, hogy aggyák vissza a fődet... Nem, nem megyünk mink oda vissza, de hát ki tuggya, hogy alakul a helyzet?... Kiaggyuk bérbe. Vagy eladjuk. Csak maga menjen és intézze el! Kitelik a napjábul! — Hogy a rosseb essen beléd! — mindig megbotlik az ember benne. Vidd, tedd fel a padlásra! Oda való ez úgyis!... Jaj, urambocsá... Hát hol van itt padlás? Mán azt se tudom, mit beszélek!... Hajítsd ki az uccára! Majd felveszi valaki!... jön Majaros sógor, ű felveszi!... Az is! Nincs a képén bűr! Beállt szemetes kukákat böngészni!... A híres nagygazda!... Osztán hogy idejött a városba, a jánya még egy pohárka pájinkára se ad neki! — Leugrok a botba! — szólt az öregasszony. Kendőt kötött a fejére — anélkül ki nem ment volna még a folyosóra sem, s azzal elindult, hogy friss kenyseret hozzon az üzletből, mert az öregember a már hiányos fogaival nehezen tudta elrágni a másnaposat. Az öregember egyedül maradt vissza-visszatérő gondolataival. A heréit Pityuval meg a minden évben csikózó Sárival... Eszébe jutott a szerszám!... Lassan, óvatosan kihúzta az előszobaszekrényből a sok kacat közül a lószerszámos zsákot, amibe a hámot tették a költözéskor. — Ki tuggya? Hátha el lehet adni az ócskásnak! — gondolták. Most itt ártogat, kiverte a penész. Annak idején olajjal kenegette, hogy ne törje fel a ló szügyét. — Jó lesz még valamire! — gyömöszölte a zsákba a fia nagy bosszúságára, nehogy az olajos, izzadtságtól bűzlő szerszám összekenjen valamit. — Úgyse lesz magának mán lova!... Ótón fog járni! — mondta kissé nevetve, de a szája sarkában ott bujkált a lenéző mosoly, a városba szakadt falusi ember gőgös rátartisága.
