Irodalmi Szemle, 2002

2002/1-2 - Ján Smrek: Baccardi (vers)

Ján Smrek

Baccardi

Valaha mohón nyeltük nedvetek, híres italok,

címkével koronázott gárda, hetedhét ország nyelvén énekelt fényetek gyémánt-ragyogása.

Hitünk földrajza volt e vonzalom,

.9 nagyítólencse tüzes cseppetek, elnéztünk habzó tengerek fölött, s a lélek, melyet átf ütöttetek, holdkóros módján világgá szökött.

Negyven fajta rumot ízlelgettünk neg yvenfajta konya kot szerettü n k, s köröttünk ó, egek, az egyetemesség sugárzott, s megleltük létünk legszebb kincsét, a határtalan szabadságot.

Ki a szeszben csak folyadékot lát, amivel szomját oltja, sose érzi a szellem iramát, nem sejti, mi a boldog szárnyalás, a föld sarába süllyed s földi gondba.

Minél bölcsebbé fejlődik az ember, ital hevére annál jobban vágyik, mely bizton viszi bűvös készségével parttól partig és csodától csodáig.

Baccardi, végleg énemhez kötődtél, pedig lekoptak számról ízeid, többre tartalak minden szeretőmnél, választott [járom, mátkám voltál, mint hőmérőben a higanyszál,