Irodalmi Szemle, 2002
2002/3 - Varga Imre versei (Ahogy a hullámok, Boldogan kimásít, A névtelenség öröme)
Varga Imre versei lám, itt minden fényben érik, a fekete ég, világít; belőlem boldogan kimásít, ami körbefog egészen. A nem érzékelhetőt elérten, a szétomló, végső miértben, amiből — abban élek. Együtt az árnyak, fények. A mondhatón innent, a létet, végül az maradtam. Leírtam kimondatlan. A kész sorok helyett a készülő mérhetetlen. A névtelenség öröme A máshol is itt van. Nincsen hová innen. Ez a sötét csend otthonod, benned most ez lobog, lüktet, forog, és mintha szólítana, hogy még, még! mélyebben van a haza, ez csak szó-árnyék, szélfútta zászlók, mosolyok, fogadkozások, idegen még, feltételes állomások, nézz rájuk és tovább! A jelek magadba intenek, itt minden lehet. Ez a tágas tiszta tér vagy, ez az arcod, s elhagytad neved.
/
