Irodalmi Szemle, 2002
2002/3 - Ladik Katalin versei (Csigaház, Teknős, Ebihal)
Ladik Katalin versei Csigaház Minden űrt beszippantott, többé semmi sem jöhet ki belőle. Kéjvágya sziklába süllyedt, ahová arca is alámerült. Spirálisan átölelkezik, így várja az álmodást. Fényhúr pattan szempilláján. Álmában téridő-tölcsérként táncol örömtelenül, önmagát örökké újra megszülő ha ng m ózd u la t. Teknős Sebzett szeretet kapuja, szörnyeteg! Nélküled az árapály ereje ott fény, itt félelem. A hullám szívó erejétől vagyok feneketlen és emlék te len. Voltál te is az alagútban, ahol a sziklából fény fakad, mintha az élők belsejében lenne, mégis kívül van mindenen? A szeretet lélegző tér: a tudat részekre bontó képességével együtt létezik.
/
