Irodalmi Szemle, 2002
2002/3 - Varga Imre versei (Ahogy a hullámok, Boldogan kimásít, A névtelenség öröme)
Varga Imre versei Ahogy a hullámok Ahogy a hullámok, évre év, a fény majd sötétség kitart, a parton sarjadnak és kidőlnek a fák, gondolat hömpölygeti roncsait, szót a szó, és ami nincs, mert nem mondható, az üres tér ünnepe, minden belőle és belévezet, a tudható — érvénytelen. Abból, mi teljes jelen, adj róla néma álmodó élő jelet/ A völgy-mélyi homályban együtt felhők, ágak. Mi ez? Amíg kérdezel, nem érkezhet válasz. Boldogan kimásít Hordom hetek óta darabjait sorai közt nézem, ami körülvesz, átleskelve akár a rácson, míg leíratlan fogva tart. Szemlélem újra vízszinteseit. Mikor az üresség megéled, dobog, susog, zsong telten, mindenek forrása, minden belőle támad. De akkor már nem én vagyok, aki ezt kimondaná; s mert nyilvánvaló, hordom magamban. Szavak közt megírhatatlan látszat. Sajgó bádogdoboz zörög az égi sötét hideg buckái között. Kicsoda kiáltja azt, hogy nem vagyok? S ki szól, hogy nincsen másik? Arcom semmire vásik, amilyen fogantatásom előtt. Egy ujj körbemutat, szélben az ághegy,
