Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - Aich Péter: Csipkerózsika vára (novella)
— Előbb én is megiszom a magamét, vágott vissza az ifjú hölgy — nehogy föl kelljen magadat áldozni helyettem. — Bocsánat, még be sem mutatkoztam — mondta az idősebb úr. miközben az italt az asztalra tette. — Ellenkezőleg — udvariaskodott a férfi —, ez elsősorban az én mulasztásom, hiszen én kötöttem önökbe, ráadásul erőszakosan. Igaz: akaratlanul. de mégis. Következett hát az általános bemutatkozás, majd koccintás a szerencsés kimenetelű balesetre, miközben a fiatalabb úr — mint ekkor kiderült, az idősebb úr fia — nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a legnagyobb szerencse valójában abban van. hogy nővére kocogva közlekedett, nem pedig motorkerékpáron őrjöngve, ahogy szokta. — Azért azt mégis jobban hallani lehetett volna — hárította el a támadást a férfi, s az ifjú hölgy hálás tekintettel nyugtázta ezt. — Sokkal rosszabb lett volna egy motoros bicikli — tette hozzá. — Az meg mi fán terem? — vigyorgott a fiatalabb úr. Figyelj oda. hugicám. ez valami rendhagyó, érdekelni fog. — Tulajdonképpen a mai kismotorok, mopedek őskori rokonai voltak. Az ötvenes évek elején Magyarországon láttam olyat, amikor az automobilizmus embrionális állapotokba süllyedt ott vissza. Gyermeki fantáziámat ez akkor nagyon megmozgatta és sokáig az voit minden vágyam. Csak kissé drágának véltem. A kaptatón be kellett segíteni egy kis pedálozással, de a lejtőn ki is lehetett kapcsolni a motort. Hiszen ment a bicikli lendületből magától is. Mert nem volt az egész egyéb mint egy közönséges biciklire szerelt kis motor. Ez volt a motoros bicikli. Még részletesen elmagyarázta, milyen különleges tákolmány volt, az idősebb úr pedig, miközben nagy érdeklődéssel hallgatta, töltött még egy pohárral, majd arra emlékezett, milyenek is voltak az ötvenes évek. pláne az elején, mert azok bizony nehéz évek voltak, bárhogy vesszük is. akárhol a világon, persze összehasonlíthatatlan föltételekkel, de ilyen-olyan okból nem volt könnyű se itt, se ott, elvégre egy nagy háború kárait kellett kiheverni, ez a kastély is például évszázadokat vészelt át szinte gondtalanul, aztán katonákat szállásoltak ide a háború végén, el tudja ugye képzelni, hogy nézhetett az ki és így tovább, majd megkérte a férfit, meséljen többet is az ötvenes évek tapasztalatairól, mert nem biztos benne, hogy információi eléggé hitelesek-e, ez az időszak ugyanis a hobbija. El is mélyedtek volna a témában, ha az ifjú hölgy le nem állítja őket. — Mondjátok — ma senki sem akar vacsorázni, vagy senki sem éhes? — érdeklődött fél kezét a csípőjére téve. — Remélem, ön is velünk tart — fordult az ifjú hölgy a férfihoz. — Közben majd lehet politizálni. — Hát persze, mondta az idősebb úr — tartsanak velünk. A férfi szabadkozni próbált, hiszen már úgyis eléggé igénybe vették vendéglátóik jóindulatát, és próbált néhány meggyőző kifogást találni, hogy a meghívást elhárítsa. — Nem tesz semmit — legyintett a fiatalabb úr. — A nővérem már úgyis öt személyre terített. — Majd szólok, ha kész lesz — mondta az ifjú hölgy, bátyja fullánkját Csipkerózsika vára
