Irodalmi Szemle, 2002

2002/1-2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: A terep/munka kellemetlenségei

KÖNYVRŐL KÖNYVRE- Mydlo chces?- Nie, Mariska - mondta a megrémült, fejkendős néni. - Mydlo mám. Szappan némám.- Szappan je mydlo, Margitka.- Dobre, daj, Mariska... A ja uz nepoviem. Nic nepoviem.” (55.)

A nyelvi hiányból adódó „lexikális rés” (azaz a nyelvtudás hiányossága a szókészlet területén) a beszélt nyelv regisztereihez kötődik. Az egész jelenetben az válik különösen briliánssá, hogy (szlovák-magyar kontextusban) egész egyszerűen „olvashatatlan” a hatalommal bíró, többségi nemzethez tartozó olvasó számára (a ritka kivételtől eltekintve, akik többségi létükre mindkét nyelvet bírják). A szöveg hatalom által elnyomott nyelve ebben a megdöbbentő, embertelen jelenetben bújik ki a hatalom szorításából, s (egy újabb, sosem volt) nyelvet öltve rá teszi nevetségessé. Csak az érti és lesz képes a nyelv természetéből következő eredendő szennyeződést, kódváltást, a „vokalizáció átrendeződését” jelentéssé, fergeteges paródiává olvasni, aki maga is a nyelvi terror jelöltje. (És akkor most újra feltehető a kérdés: voltaképpen kinek is ír Grendel Lajos? Ebben a jelenetben mintha nyelvileg születne meg a nem létező „szlovákiai magyar” irodalom.)

A frusztált nyelvhasználat a hiányos kisebbségi kétnyelvűségben („mivel a beszélők első nyelve, a magyar, [...] jogilag és valóságosan is alárendelt helyzetben van”) manifesztálódik egy olyan közösségben, ahol a „magyar beszélőközösség hatalom nélküli többséget alkot” (Lanstyák István 149.). A nyelvi bizonytalanság az idézett jelenetben az idegen nyelv használatára vonatkozott, találunk példát azonban a New Hont-iak konzervatív nyelvhasználatából következő szemantikai problémára is. A New Hont melletti Pökhönd községbe látogató nyelvjáráskutató az eléje tett bazgornyát birsalmasajtként azonosítja, míg a szállásadó fiatalasszony képtelen a bazgornyára sajtként tekinteni. A szöveg ebben a jelenetben is a nyelv működésén keresztül az idegenség tapasztalatát helyezi az elbeszéltség állapotába. Hiszen egyedül a narrátor uralma alatt vagyunk képesek megtapasztalni a bazgornya és a birsalmasajt által jelzett regiszterek keveredésének lehetetlenségét.

A Nálunk, New Hontban igen erős az „imago urbis” jelentése. A kisváros imidzse azonban tágabb kontextust rajzol fel a szemantikai kiterjesztés logikája által: hiszen míg a regényben (New) Hont mint város áll az olvasó elé, addig - bár van Hont nevű település is - inkább mint táj, mint régió (lásd: Hont megye) értelmeződik. Ezért érhető tetten a fiktív tájimidzs működése (például a regényben New Hont, Ipolyság és Pökhönd vonatkozásában). A tájimidzs mint az imagines loci különleges esete (Rákos Péter 26.) kelt feltűnést, s adhat okot sztereotípiák létrejöttéhez. Grendel tudatosan játszik el a tájimidzs lehetőségeivel. New Hont mint a világ elmaradott, jellegtelen vidéke tételeződik, ahol életének legalább egy szakaszában mindenki paranoiássá válik, ahová még a németek se akartak bevonulni, mert stratégiailag a nullánál is nullább jelentőségű. New Hont a vidéki porfészek szimbóluma, megfosztva minden jelentős vagy jelentéktelen történelmi eseménytől, emléktől és hírességtől. A jelentéktelenség, a provincialitás, a kisszerűség, az esendőség: ez mind New Hont. De úgy tűnik, Grendel afféle (szlovákiai) magyar „imago regionis"-szá