Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - FÓRUM - Simon Szabolcs: Tények és irányok
FÓRUM Tulajdonképpen ennek a „nyugatos” baloldali hagyománynak volt az örököse és munkássága nagy részében a képviselője Fábry Zoltán is, aki eszményeit Ady Endre nyomán alakította ki, és pályájának egy kisebb szakaszát (a harmincas évek első „proletkultos’’ időszakát) leszámítva következetesen ragaszkodott ezekhez az eszményekhez. Fábry Ady tanítványaként, követőjeként fordult szembe a fasizmussal és később a kommunizmussal (miközben éles és őszinte önkritikával ítélte meg a saját harmincas évekbeli munkásságát és intoleranciáját is!). Ezért mondhatjuk azt, hogy Fábry Zoltánnak ma is van mondanivalója egy demokratikus európai magyar baloldal számára-, olyan mondanivalója, amely különösen érdemes egy demokratikus és európai magyar jobboldal figyelmére és megbecsülésére is. (Megjelent a Szabad Újságban) Simon Szabolcs Tények és irányok Megjegyzések a magyar sajtónyelv kutatásához; különös tekintettel a szlovákiai helyzetre 1. A sajtó mint kutatási terület A sajtó módszereinek, funkciójának, társadalmi feltételeinek, közéleti, politikai hatásának és történelmi fejlődésének komplex, tudományos módszerességre törekvő vizsgálata egyre nagyobb tért hódít. A sajtóra vonatkozó tudnivalók szociális jelentősége nyilvánvalóan nem elhanyagolható; elsősorban szlovákiai magyar szempontból, hazai méretekre alkalmazható megfogalmazása időszerű kutatási témának is tekinthető. Rendkívül érdekes kérdés, hogy egy-egy nagymértékű társadalmi változás — mint amilyen az államhatárok változásai vagy a rendszerváltozások —, hogyan befolyásolja a sajtó működését, miképpen változtatja meg struktúráját, mi módon befolyásolja a lapok nyelvét. A média helyzetéről a legutóbbi rendszerváltás után Terestyéni Tamás így ír: „Magyarországon a rendszerváltás kezdetétől napjainkig alapvető változások mentek végbe a társadalmi kommunikáció rendszerében. A demokrácia intézményeinek helyreállítása, az informálódás és a véleménynyilvánítás szabadságának deklarálása, a nyilvánosság korlátjainak lerombolása, a magánvállalkozást gúzsba kötő bürokratikus állami koordináció visszaszorítása a hazai média világában is gyökeres átalakulást eredményezett. Hogy csak néhány fontosabb fejleményt említsünk: a sajtó a 80-as évek legvégén és a 90-es évek elején végbement privatizációnak, továbbá magántulajdonú új lapok indulásának köszönhetően új szerkezetbe és új tulajdonviszonyokba rendeződött.” (Terestyéni 1997:9) Az új nyilvánosság tapasztalatában a tömegkommunikációs eszközöknek — nyilvánvalóan — ki kellett alakítaniuk megmutatandó önképüket. A sajtóorgánumok azzal az erkölcsi tőkével kezdhettek hozzá ehhez az izgalmas, de fájdalmas munkához, hogy a rendszerváltásnak nevezett átalakulás folyamatában felhajtóerőként működtek.
