Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - FÓRUM - Koncsol László: „...Fábry csak a változó idők médiuma volt”
FÓRUM Megtisztulni és eggyé lenni nemzetével, erre kell törekednie az írónak...” Ezekkel a gondolatokkal hívta és várta haza Márait. A „megtisztulás” beszédes és eligazító példája éppen Fábry Naplója, az Üresjárat, melyet 1945 és 1948 között írt. Joggal mondhatjuk tehát, hogy Fábryval szemben Esterházy Jánost vagy Márai Sándort kijátszani vagy szembeállítani ostoba, értelmetlen cselekedet. Mindhárman más és más értékrendet képviseltek, és megérdemlik a tiszteletet, mert a magyarság iránt érzett felelősség kérdésében meghatározó szerepük volt, s életük, munkásságuk nem ballaszt vagy halott érték ma sem, hanem útmutató számunkra. Talán segíthetne Fábry Zoltán életművének objektív megítélésében az életmű sorozat utolsó, 12. kötete, mely a tavalyi könyvnapra jelent meg. Akaratlanul is amolyan „alapműnek” tekinthetjük, mivel A vádlott megszólal, az Üresjárat (napló a magyarüldözés éveiből), valamint azok az írásai találhatók benne, melyek az életmű sorozat korábbi (negyedik) kötetéből (mindmáig megmagyarázhatatlan, ismeretlen okokból) kimaradtak. Ez utóbbiak az antifasiszta írások erejét és írója emberi bátorságát bizonyítják az üldöztetések idején. Aki veszi a fáradságot, hogy megismerje az „igazi” Fábryt, rádöbbenhet arra, hogy — ideológiai béklyóitól, alkalmi politikai eszköztáraitól függetlenül — szinte filozófiai mélységgel körülhatárolható Fábrynál az a magatartásforma, melyet a humánum következetes vállalása jelentett számára. A bicskás humanizmus igazságait vállalja akkor is, amikor példamutató következetességgel a szellemi antifasizmus érdekeiért sorompóba áll a „véres, ostoba feneségekkel” szemben. Politikai frazeológiája a történelem kínálta súlyos helyzetekben változhatott, de a humanizmushoz, az Ady vallotta „ember az embertelenségben” elszánásá- hoz egy életen át hű maradt. Humanizmusa időszerűségét antifasizmusa is bizonyította, s Fábry kőtábláira az antifasizmus igazsága aranybetűkkel íródott. „Ez a humanizmus megakadályozhatatlan erkölcsi muszáj” volt nála, értelmi humanizmust, aktív humanizmust, piblicisztikai humanizmust egyaránt jelentett (Muszájhumanizmus). Ennek a magatartásnak a lényegjegyeit Thomas Mann humanizmusa testesítette meg számára, s ez egyszerre jelentett „erkölcsi magatartást”, „etikai folytonosságot” vagy „erkölcsi állhatatosságot”. A kisebbségi szerepkör, az új haza, a vox humana gondolata értelmezésében európai horizontúvá tágult. „A humanizmus mindent átfogó etikai princípium” jellegét juttatta eszébe Neubauer Pál világdíjas regénye (A hiányzó fejezet), s ennek lényegét foglalta össze a Szlovenszkói küldetés: 1938 című tanulmányában is. A vox humanát missziós feladatként, küldetéses szerepkörként vállalta. A humánum non possumusát (ahol a „szellemembernek a kulturálat- lanságot kiteljesítő fasizmussal szemben csak bátorsági elkötelezettsége lehet” — (Búcsú?). B. Nagy László A stószi mérték című írásában a „köznapok nyelve, valósága: az emberek hangjaiként fogta fel. Fábry maga is úgy tekintett rá, mint „adottsági” tényezőre: „Nem kivétel és felmagasztalt tetőfok, de hétköznapok mértéke.” 1965-ben, egy beszélgetésünk során Fábry a vox humanát „a hatványozottságban emberséges hang”-nak nevezte. Találóak azok a sorok is,
