Irodalmi Szemle, 2002

2002/1-2 - FÓRUM - Koncsol László: „...Fábry csak a változó idők médiuma volt”

Fábry/Kazinczy Napok — 2001

támadásokban, s nemcsak az írók hallatták szavukat, hanem az egyszerű emberek is — itt Kassán is —, azok álltak ki mellette, akik élete során megtanulták őt tisztelni őszinte, bátor szókimondásáért, s a magyarságért vállalt felelősségéért.

Arra a kérdésre, hogy milyen ma Fábry Zoltán utókora, nem könnyű válaszolni. Az irodalom, a szellem, a művészet „rangrejtve” van manapság, a közöny és az érdektelenség veszi körül. Egyesek baloldalisága miatt mellőzik, mások azért, mert nem ismerik. Sokan elfelejtik, hogy az ötvenes években, majd a konszolidációt követően A vádlott megszólal című esszéje a fiatalság számára a máskéntgondolkodás bibliája volt, szamizdat formában. Nemcsak történelemtudatra tanított, hanem magyarságtudatra, önismeretre is. A mai fiatalok számára Fábry a „nagy ismeretlen”. Az iskolai oktatásban nem sokat hallanak felőle, elérhető kiadvány munkáiból nem készült. Van valami politikai hátsó szándék is, amikor hol kortársait akarják vele szemben — érthetetlen módon — kijátszani, hol helyét, rangját a magyar és európai szellemiségben kisebbíteni. Sem a kisebbségi politikához, sem a szellemiséghez és hagyományokhoz nem méltó, ahogy egyesek Máraival, vagy Esterházy Jánossal próbálják szembeállítani.

Esterházyval szemben Fábry részéről 1938-ig a politikai szembenállás létező és ideológiai alapú volt. Esterházy Jánosnak a szlovák állam idején tanúsított magatartását Fábry azonban nagyra becsülte, s A vádlott megszólalban nemcsak megkövette őt, hanem a kisebbségi magyarság erkölcsi tartásával azonosította. Internálása után kiállt mellette, vezető politikusoktól követelte szabadon bocsátását. És amikor tudomást szerzett Esterházy János halálos ítéletéről, a politikai fórumokon felháborodottan tiltakozott a döntés ellen. „Micsoda nemzet!... Micsoda bátorság, mekkora arcátlanság! Hitler tanulni jöhetne: nemhiába volt Szlovenszkó a Führer mintaállama: felülmúlja mesterét!... Ez tiszta gyilkosság, de a bírák még nem tudják, hogy ugyanakkor — öngyilkosság is. A szlovák nemzet, a szlovák antifasizmus ez ítélettel kimondta önmaga felett az erkölcsi halálos ítéletet” — írta 1947 szeptemberében egy Szalatnai Rezsőnek küldött levelében. Nem hagyott kétséget afelől, hogy: „Az áldozatok újra mi vagyunk, mert Esterházy személyében az egész szlovenszkói magyarságot ítélték el: a kötelet mindnyájunk nyakába dobták.” Ez a levél Fábrynak az Esterházy iránti megváltozott magatartására is választ ad. „Esterházy 1938-ig a reakciós magyarságot jelentette, de a győztes hitlerizmus amorális mohósága, antikrisztianizmusa kinyitotta szemét és megváltoztatta. Ezt a megváltozott Esterházyt... mi, antifasiszták, tudatosan védtük és vállaltuk, és tromfnak épp ezt a változást játszottuk ki a magyarság itteni perében... Mi tehetetlenek vagyunk, de a magyar kormánynak, most már mint -szuverén államnak« lehetne szava és vétója” — írja többek között Fábry.

Márai esetében a barátság és a tisztelet jellemezte kapcsolatukat. Még a sokat emlegetett „vox humana” is Márai és Győry Dezső verseinek hatására került Fábry fogalomtárába. Az az üzenet, melyet 1954 áprilisában Márainak küldött a Halotti beszéd Kossuth rádióbeli sugárzását követően, Fábry számára is (egy életen át) korparancsot jelentett: „Bárhol is legyen az író, ha magyar, nem a gyász szavát kell hallatnia, de az élet legyőzhetetlen és mindig feltörő szavát.