Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: Irodalom és jelenlét
Könyvről könyvre úgy tűnik - folyamatos polémiára motiváló témát. A szerző megfigyeléseiben az esztétikai minőség igénye az iránytű, ez mind az elméleti, mind a pragmatikus szempontok esetében észrevehetően érvényesül, és reális értékképviseletet teremt. Az esztétikai érték felmutatásában érvényesíti a szerző az irodalomtörténeti, az irodalomelméleti, az irodalomesztétikai és a komparatisz- tikai kívánalmak egész rendszerét, s mindezt a hermeneutika módszereinek figyelembe vételével teszi. Műalkotás, műfaj, irodalmi folyamat; szerző — mű — olvasó szellemi dimenzióiban mozog a téma feldolgozása, átfogva a korábbi és legújabb szemléletek hozadékát, amelyet megfontoltan értékel/bírál. Az irodalmat mint kommunikációs folyamatot taglalja, következésképp a kommunikációelmélet terminológiájával, sémákkal és ábrákkal igyekszik megvilágítani és szemléletessé tenni azokat a tényezőket és modusokat, amelyek a műalkotás függvényében meghatározóak és iránymutatók. Kommunikative helyénvalóak rálátásai és egyben ráláttatásai, melyek az irodalomra mint fenoménra vonatkoznak, amikor is ezeket a legtágabb kontextusban értelmezi, ha jelzésszerűen is. Arra gondolunk, hogy a könyvkiadáson és az írott sajtón túl az irodalom auditív és vizuális megjelentetései, adaptáció, illetve depoetizáltsá- gai is jogot formálnak az irodalom/művészet megnevezésre, s erre nem pusztán tömeges hatásuk predesztinálja őket, hanem a műfajok átjárhatóságának lehetőségei, mondhatni divatja. Az irodalom dimenzionáltsága tehát szorosan összefügg a differenciáltsággal, s nem lett volna hiábavaló, ha a szerző még elmélyültebben foglalkozik a költői műalkotással kapcsolatos mimézis és poiészisz fogalmak korunkra jellemző érvényeivel. Annál is inkább, mivel gondos feltérképezését nyújtja az aktuális irodalmi élet olyan aktív mozgásainak, amelyek az irodalom formálódásait permanensen alakítják. így felhívja a figyelmet az alkotók szemléletváltására, az ideák pluralizmusára, az oppozíciós nézetek kiéleződésére: — a műfajok mennyiségi/minőségi gyarapodására; a nyelvi és nyelven kívüli elemek jelentéshordozó funkciójára a poétika határain belül; — korunk befogadójának mentális/emotív ráhangolódására egy-egy műalkotás olvasásakor, megismerésekor, előadásakor vagy audiovizuális élménnyé formálásakor. Mindezek gondolatébresztő felvetések a tekintetben is, hogy a tudományoknak és a művészeteknek, s ezek bontott szakterületeinek hangsúlyait módosítják, hiszen törvényszerűen beleszólnak a társadalmi-szociológiai; pedagógiai-pszichológiai, kultúraközi elvárásokba, szándékoltságokba és formálódásokba. Ezek a tényezők - meglátásunk szerint - befolyásolják a művelődés és a kultúra újraértelmezését, hiszen az egészséges kételyek és problémák felvetését is motiválják; optimistábbra fogva: ugyanezek az erővonalak és irányvonalak fogják behatárolni az axiológiai rendteremtést is, hiszen éppen ez volna szubsztanciális lényegük. A műfaji metamorfózis kapcsán felmerül a kérdés, szüksége van-e a 21. század alkotójának a hagyományos irodalomelméleti fogalmak érvényesítésére, amikor - a szerző szerint - „a klasszikus felosztások és a múlttal rendelkező kategóriák és fogalmak mellett egyre nagyobb teret követelnek és kapnak a kísérleti, az újszerű műfaji formák”. (25.) A továbbiakban nem tartjuk érdektelennek az „igen is, nem is” álláspont
