Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: Irodalom és jelenlét
Könyvről könyvre továbbvitelét. Ugyanis a művészetek, az irodalom, az olvasás és írás története olyan humán értékbázis, amelyre korszellemek, társadalmi meggyőződések - tetszik, nem tetszik - ideológiák kötődtek/kötődnek, oda-vissza. Ily módon ezek a folyamatok az evolúció cizelláló eszközei lettek akár közvetett, akár közvetlen formájukban. Megújításuk, átformálásuk rendszerint az emberi kreativitás eredményeként az alkotás/ teremtés természetéből adódott, nem kis mértékben éppen a művészi alkotások okán. így a természetesség és műviség, valóság és illúzió határán jött létre egy afféle nyitottság-tendencia, amely „globálisan” értelmezi a valós és talmi értékek összesítését/egyeztetését. Mindezek szintetizálódásáról - s jobb esetben - a valós értékek szinkretizálá- sáról is szó van napjaink művészetében. A művészet, mármint a szépirodalom ún. „mintha világa” ma újszerű premisszák függvényében interpretálódik valós értékké vagy giccsé. Az új és gyakran egymástól elütő irodalomteóriák szellemi, módszertani megújulásokat evokálnak, mivelhogy a hagyományos s az újszerű recepció- és interpretációs elméletek kitágítják az irodalomelméleti, de az irodalomtörténeti gondolkodást. Szükség van erre, annál is inkább, mert - véleményünk szerint- az irodalomtörténet vizsgálati területei, korábbi „hegemóniája”, a kronológia prioritására építő gondolkodása általánosan veszített vonzásából. (Jóllehet karakterénél fogva mennyiségi meghatározója volt és még hellyel-közzel marad is az irodalomoktatásnak. Lehet, hogy ma ennek okán sem szeretünk olvasni?!) Tény, hogy az esztétikai műveltség fejlesztését jóval hatékonyabban végzik a műközpontú, - elemző-értelmező-érzékelő eljárások, iskolák. Ezek által is felbukkan a lehetőség, miszerint a szellemi önépítés igényével megint csak megtanulhatunk olvasni, illetve újraolvasni. Az irodalmi szöveg értéke és a magyar irodalomtudomány című alfejezet leginkább a sokrétű esztétikai fogalmak, kategóriák különböző értelmezésével foglalkozik. Ezek közül is a szépség esztétikai fogalma, mint legmagasabb értékminőség foglalkoztatja a szerzőt. Természetesen maga is hangsúlyozza a tényt, miszerint a teljes rendteremtés ebben a problémakörben nehéz feladat. Mi úgy véljük, e kategóriák aktualizált értelmezése gondos és terjedelmes feldolgozást igényel, amelyben nagyobb nyomatékot kaphat az esztétikatörténeti felfejtés, ugyanis a komplex rálátás igénye - ha egy-egy kategóriára bontva is - korszellemek, társadalmi elvárások s adott műalkotások függvényében érvényesülhet objektíve és szubjektíve egyaránt. Tudjuk azt, hogy a különböző korok filozófusainak, esztétáinak meggyőződései komoly különbségeket, sőt ellentmondásokat mutattak, következésképp az értékkategóriák magyarázata (megszorítva is), legalább két oppozíciós tengelyen jelenítődik meg az esztétika történetében. Az esztétikum és ethosz, objektív és szubjektív, kognitív és emotív tényezők következetesen befolyásolják az esztétikai élmény morál- és szépséghordozóit. Csupán ezek figyelembevételével tudjuk elképzelni bármely aktuális tipologizálások megcélzását is. A továbbiakban hangsúlyt ad a szerző annak az elvárásnak, miszerint az irodalomtudomány „eredményeinek minél teljesebb, elfogultságoktól mentes összefoglalásai jelenjenek meg és dimenzionálják az irodalomról való gondoskodást magyar kontextusban is”. (57.) Mindezek igénye szükségszerű az
