Irodalmi Szemle, 2002

2002/12 - GÁL SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Fried István: A magyar és közép-európai polgár (esszé)

A magyar és közép-európai polgár

1945-ös Verseskönyvé ben, 1947-ben adja közre, részben naplójegyzetei alapján, nyugat-európai útjáról beszámoló művét, az Európa elrablását, amely a második világháborút még ki nem hevert Itália és Franciaország emberi és művészi „értékvákuumában”, az önnön jólétével hivalkodó Svájc érdektelenségében tapasztalja meg a korszakfordulót. Majd két évtized múlva rögzíti álláspontját, miszerint a látványosan kialakuló kelet-nyugati ellenségeskedés nem írható le pusztán társadalomelképzelések vagy világnézetek harcaként, nemcsak kapitalizmus és szocializmus feszül egymásnak, hanem két korszaktu- dat is, amelyet egyként fenyeget a „történelem vége”. A „posthistoire” megsejtése vezeti Márai írásait, a Spenglertől megjövendölt végső hanyatlást vizionálja anélkül, hogy apokaliptikus képeket festene föl. „Az idő, amelyben élünk: már nem kapitalizmus, már nem posztindusztriális idő — valami más. Ahogy a történelem «poszteurópai». Kétezer éven át európai volt minden, amit történelemnek neveztek. Nem az többé — még vagy már —, de nem amerikai, nem is orosz vagy kínai. Még nincs alakja annak, ami az eltömegesedett és elszennyezett világ számára egyszer a «történelem» lesz. Egyelőre még minden csak «poszt».”

1945 és 1948 között az úgynevezett marxista kritika inkább politikai, mint esztétikai támadásokkal akarta ellehetetleníteni Márai Sándort, mint a „polgári kor” reprezentánsát. Támadták azért, mert regényeiben eltért a szocialista realista regényeposz-elképzelésektől, és a cselekmény helyett a nyelviségre, a személyiség önelemző „cselekvésiére, valamint személyiség- és szöveguniverzum viszonyára vetette a hangsúlyt. Támadták következetesen polgári humanista álláspontjáért, azért, mert a demokratikus szabadságjogoknak tántoríthatatlan híve és elkötelezettje maradt. 1945 és 1948 között ugyan jelentek meg Márai-művek, de 1948-ban a Sértődöttek harmadik kötetét a nyomdából vitték a könyvzúzdába, megsemmisítették a fellelhető példányokat, csupán a nyomdászoknak sikerült néhány darabot megmenteni a pusztulástól. Márai jól látta, hogy számára nincsen hely a Szovjetunió szatelit-államává vált Magyarországon, az általános helyzetet eképpen diagnosztizálta: „Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús lesz, aki szép. És aki tehetséges. És akinek jelleme van. (...) A szépség inzultus lesz. A tehetség provokáció. És a jellem merénylet. (...) És leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. Szíven döfik azt, akinek jelleme van.” Személyes sorsáról és a szovjet rabigába dőlt Magyarország sorsáról önéletrajzi regénye, a Föld, föld!., árulkodik, ez az első emigrációs évek terméke. Egy 1948-as svájci meghívás kínált alkalmat a távozásra. Márai vállalta az emigráció teljes bizonytalanságát; nem azért távozott, írta le több ízben, mert nem hagyták írni és beszélni, hanem azért, mert jól tudta, nem hagyták volna hallgatni. Márpedig semmiképpen sem akarta, még hallgatásával sem, szolgálni a berendezkedő kommunista államot. Emigrációjának állomásai: Itália—Egyesült Államok—Itália—Egyesült Államok, közben természetesen utazások Spanyolországban, Németországban, Ausztriában és Franciaországban. Egy darabig a Szabad Európa Rádió adásainak munkatársaként munkálkodott, vasárnap délelőttönként olvasta be leveleit (tízperces adásban), amelyben a