Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - GÁL SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - ÖllŐs Edit: Duett a dadával (gondolatok)
Öllős Edit — Mosoly. Készültem megírni a szenvedések krónikáját, aztán csak azt vettem észre, elmúlt a nyár. — Taktika. Úgy ideális, ha nem szólsz semmit. Csak ahhoz, aki „méltó hozzád”. — Gyakran exhumálom magamat. Még gyakrabban elkészül a leltár. De lakatlan szigetemet naponta kitakarítom! — Mikor zajlik az élet, takaréklángon működöm. Mikor megáll a világ, fénysebességgel alkotok. Rendszeresen összekuszálódom. Aztán ravatalon pihenek. — Az ébrenlétlen nappaloknak legyen vége! Hiszen akkor használható csak ki a golyóálló lélek! — Újjászületés. Sakktáblán utazni. Lóugrásokként halni meg, s egy gyaloglépéssel feltámadni. Papírt és tollat nemcsak díszletként használni. Aztán önámítás helyett kiutalni magadnak egy megérdemeltnek tűnő katarzist. — Vasárnap délutáni elhatározás. Délelőtt hol párduc voltam, hol macska, hol oroszlán. Mi lenne, ha most úgy döntenék, egy órára hiénává változom?! — Egy kapcsolat lezárva. Együtt akartunk meghalni. Külön-külön sikerült. De én már régen feltámadtam! Újra hűséget esküdtem Istennek. Ezt adtad nekem! — Alkotás kánikulában. Nincs magzat. Embrió sincs még. Petesejt van. Megtermékenyítésre vár, és azonnal inkubátorba kívánkozik. — Szókratész már megmondta, amit manapság minden valamire való költő ismétel körbe-körbe!
