Irodalmi Szemle, 2002

2002/12 - GÁL SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Gál Sándor: Utórezgések (1.) (napló)

A hatvanöt éves Gál Sándor köszöntése

Laokoón harca a kígyókkal... Vagy lehetséges, hogy mégis? Láthatatlanul? Lessing kérdése pedig ez: „S vajon aki a nagyobbat elérheti, megelégszik-e a kisebbel is?”

* * *

Mert az élet véges, így a kezdet és a vég közötti van ismerhető csupán, ám a „kezdetről” és a „végről” nem tudok számot adni. Holott ez a két pont feltehetően az élet-/mű/ összegzése szempontjából sokkalta súlyosabb — fontosabb? — mint maga az életünk egésze. Mégpedig azért, mert sem azt nem tudjuk, mi volt a kezdet előtt, sem azt, hogy a vég után mi következik.

* * *

Lehet, hogy a születő kérdések tartománya és a feltételezhető válaszok tartománya nem ugyanazon a forrásvidéken fakad fel. Elképzelhető, hogy az orvostudománynak ezekre az „ismeretlenekre” van már valamilyen elmélete vagy konkrét válasza. De: az előbb lent sétáltam a kórház udvarán, ahol már az aranyeső és a barka bolyhai a tavaszt mutatják, s ebben a délutánban egyetlen kérdés és egyetlen válasz sem volt látható. Ellenben éreztem az idő teljességét

— a beteljesülés csodáját.

* * *

Vereségeim és kudarcaim abból származnak, hogy még mindig keveset ismerek a világból. Ebből pedig az következik, hogy a múló időben vereségeim és kudarcaim száma folyamatosan gyarapodni fog, hiszen a megismerésre fordítható időm vészesen fogy.

* * *

Ebben a különös világban — valóságon túli valóságban? —, ahol most megpróbálnak néhány elromlott csigolyát, verőeret és vénát újra működőképessé igazítani bennem, szinte minden steril. Néha úgy tűnik fel előttem, hogy e környezetben vagy e környezet által az emberi értelem sterilizációja is végbemegy. Tapasztalom ezt a körülöttem lévők leépülésének napi folyamatában; ahogy az emberi beszéd dadogássá omlik, ahogy a hangok elveszítik egymást, s az értelem kötőanyaga folyékony masszaként elszivárog.

Holott „a halandó teremtette egésznek az örök teremtő által alkotott tükörképének kellene lennie...”

* * *

Ugyan mi az, amit belső csendnek gondolok? Ami végül is nem konkrét csend, hanem valaminek a monotón percegése... Azon túl pedig ebben a belső csendben gondolatok, emlékek, események lebegnek; hol haloványabb, hol karakteresebb kontúrokkal körülrajzolva. Aztán ebben a csendben az imént említett gondolatok, gondolattöredékek, emlékek egyszerre csak megsűrűsödnek, s összefüggő egésszé szerveződnek, mondjuk, egy kérdéssé vagy egy feltett kérdésre adott válasszá. Ezzel kapcsolatban számomra az az igazán izgató kérdés, hogy mi az az idő, vagy belső rendezőelv, amelynek hatására ez az átváltozás az idő egy kifejezhetetlen töredéke alatt végbemegy, megtörténik? Van-e különbség mélység és magasság között?!

* * *

Kint jártam a hími tavaknál. A repce már el virágzott, s a lekaszált lucernatábla újulása zöld bársony-elégiát emelt az alkonyi égre. Egy fattyúvi-