Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - GÁL SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Gál Sándor: Utórezgések (1.) (napló)
A hatvanöt éves Gál Sándor köszöntése har dobpergése futott végig a vidéken, s ekkor — ugyan mitől, s miért? — egy pillanatra megérintett valamiféle halálfélelem. Holott jó pár évtizede annak már, hogy elrendeztem magamban azt a tényt, hogy a halál nem az elmúlást jelenti, hanem az élet lezárását, egy, a végtelenben — mindenségben — megadott lehetőség tiszta összefoglalását. Hogy amit elvégeztem — aminek az elvégzésére időm és erőm adatott —, azt maradéktalanul az a pillanat összegzi, amely a volt és a lesz közötti időt kitölti. Egyszerűbben: ami, vagy aki én voltam. Ennek ellenére az a pillanat, vagy annak a pillanatnak a különleges élménye bennem maradt, de hogy mire és miért, nem tudom megfejteni. * * * Megjött a vihar, csapkod alá a magasból, rémisztgeti gólyáinkat meg a kertben lévő palántákat holmi jégveréssel. Belekapaszkodik a két óriás diófába csodaerős széllobbanásaival, s a cikázó villámok nyomán megmorogja a megrettent alantvalókat. Nekem kedvemre való ez a készülődés, mert reménység van benne aziránt, hogy a kertet helyettem öntözi ma meg, s így mehetek az erdőbe, holmi vaddisznókat várni... Nem sokkal később aztán arra gondoltam, hogy tízezer évvel ezelőtti ősöm vadászösztöne ugyanúgy működött, mint ma az enyém? Hogy a zsákmányoláson, zsákmányszerzésen túl — az éhség, a megmaradás törvényét követve, s attól kényszerítve — a kint-lét örömét érezte-é akár egy percre is? Nem tudható ez, abban azonban szinte biztos vagyok, hogy boldogabb volt ma élő utódainál... * * * A reggel kékségén fecskék uralkodnak. Minden egyszerűnek tűnik, nyu- godtnak, gondtalannak, s megérinthetőnek. A fájdalmakat magával vitte az éjszaka. Kint és bévül egyként a várakozás időtlensége; a befogadás pünkösdközeli pillanata, a felemelkedés békéje. De: meddig tart ez az öt sebből vérző tündöklés?! A jövő történelmében elporlad a megváltás! * * * Az éjszaka végre befejeztem Hermann Hesse Az Üveggyöngy-játék-át. Kínlódtam vele pár hónapot, de még most sem tudom magamban eldönteni, érdemes volt-e ennyi időt elpocsékolni egy ilyen monstre unalomra. Lehet, hogy a maga idejében ez az elvont, seízű, szürke szöveg valamiért fontos lehetett, de ha arra gondolok, hogy például Móricz Zsigmond Erdélye nem ért meg egy Nobel-díjat, ez meg igen, akkor a Hesse-féle olvasnivalók, bárha a kor emeltyűje az égig lökte fel őket, eléggé szánalmasak 2001-ben. * * * Egy tanulmánykötet vagy inkább cikkgyűjtemény összeállításával pepecselek már jó régen, aminek az az időpocsékoló átka, hogy saját írásaimat vagyok kénytelen olvasni. Ennek az önkínzásnak mégis van valami haszna. Ugyanis amikor az ember az adott időben valamit ír, hogy igazát, nézeteit, elképzeléseit kellő intenzitással bizonyítani tudja, arra megfelelő érveket keres és sorakoztat fel. Nos, abban a kéziratpakkban, amely valaha A piramisok megmaradnak címen reményeim szerint könyvvé szervesül, több írásban is — érveimként — így vagy úgy, önmagamat ismétlem. Általában az emberiség e földi létével kapcsolatosak ezek az érvek, mondhatnám ökológiai természetűek, és hát
