Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - Ferdinandy György: Újgazdagok (novella)
Ferdinandy György Újgazdagok Hajtottunk, mint egy ötös fogat. Aki még nem volt újgazda, az vesse ránk az első követ. Dőlt a pénz, két év alatt kifizettük a részleteket. Utána úgy otthagytuk az Újvilágot, mint Szent Pál az oláhokat. Hazajöttünk Burgundiába, és elkezdtük renoválni a romokat. Összekovácsolt minket a munka. Asszonyom hordta a téglát, a három gyerek segített. Zokszó nélkül, éjt nappallá téve, hét közben és piros betűs ünnepen. A tanya lakhatóvá vált alig egy év leforgása alatt. Clo még a harangtornyot is felhúzatta. Amikor beköltöztünk, csikorgott rajta a szélkakas. Aznap nevezte először birtoknak a tanyát. Az is volt, végső soron; ott, ahonnan jövök, kúriának hívják az ilyen nagyobbacska parasztházakat. Aznap csak nevettem ezen az előléptetésen, Az udvart két gazdasági épület fogta közre, az istálló meg a fészer. Farm lesz itt újra, ha majd bent kérődzik a jószág, és széna illatozik a szín alatt! Az együttes háromszáz éve épült, és műemléknek számított. A szerződésben arra köteleztek, hogy eredeti állapotukban állítsuk helyre az épületeket. — Azt leshetik! — bökött oldalba feleségem. — Kiizzadtam az árát, azt csinálok vele, amit akarok. A lakóépületet még óvatosan restauráltuk. De a hivatalból nem jött ki senki: nyilvánvalóvá vált, hogy a műemlékvédelem csak írott malaszt. Amikor a kemencére került sor, Clo vérszemet kapott. A kapu mellett állt ugyanis egy negyedik épület. A pékség, ahol a kenyeret sütötték. Hogy ilyen messze volt a háztól, annak nyilván nyomós oka lehetett. — Ez lesz — jelentette ki — a dolgozószobád. Lebontotta a kéményt, a boltíves kemence torkába gázfűtést vezetett be, valami kék lángon pislogó romantikus szerkezetet. A műhely maga tágas volt, elfértek benne a dossziék és a szótáraim. Ez a részleg lett átadva először. Amikor benézett hozzánk a jegyző, akivel Clo a szerződések aláírása után is tartotta a kapcsolatot, már meg lehetett mutatni neki. — Ez igen! — lelkesedett ez az apró, gyomorbajos ember. — Ide fog visszavonulni a világtól! — Ide száműztek! — vonogattam a vállam. — Itt aztán — kontrázott a feleségem — nem fog zavarni senki! Hallgattam, mi mást tehettem. Clo tudta jól, hogy én soha nem akartam visszavonulni a világtól. A régi panelházban is a gyerekek otthonos, emberszabású zajában írtam a regényeimet. * A legjobban egy korunkbeli házaspárral melegedett össze a feleségem. Az
