Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - „NEM MENEKÜLHETSZ” (Illyés Gyula verseiből) (Jel, Haza a magasban, Nem volt elég, Áldozás, Bevezető, Elvadult szeretet, Egy mondat a zsarnokságról, A magánszorgalmú kutyák, Koszorú)
„Nem menekülhetsz” „Nem menekülhetsz” Illyés Gyula verseiből Jel Didergő bokor koccantja ablakom, — íme a néma táj — mutat a völgyre —, ím őseid hóna, Csüggedt jegenyék őrzik a hegy taraját, S csak egy elfeledett tűzhely füstje száll a januári híg levegőbe, A szegénység néma áldozása, eloszlik — — Rejtett tűzhelyen, hajló lángokkal égett itt az én életem is, Sercegve, ki-kigyúlva, önemésztő lobogásokban, De most, hogy fájva érzem már, szívemig kapott bennem ez a láng, Szállj magosra kedvem az elfeledett völgy fölé kormosán A csengő régiókba! a fölfegyverzett hideg fölé! s mint hajótöröttek Széltépett rongya lobogj, csattogj: emberek élnek itt! Hajótlan hajósok, atlanti idők feledettjei, Kik feledve hajdani utjukat, már önmagukat is feledik — — Bitorolt földből táplálkozik bokrom, bitorolt földből fakadtam ki én, Egy zsellérház udvarán, a grófi park mögött, vasárnap virradóra, Recsegő hajlások törték, edzették, növelték derekam, Virágom — te tudod, Anna — keserű mosoly. Bitorolt földből napfényre fakadva görnyedt szolgák indítottak járni. Tőlük tanultam a szót, mely lassan támad bennem, megvárja visszhangját, Tőlük e tekintet, mely mindig messze bámul, S erdő felett, barmok szemében közönyösen nézi, hogy füstölög, hogy leng a halál. Sokfelé jártam, de magamat jól csak köztük érzem én, Csendesek ők, az vagyok én is, csendesen utálom urainkat,
