Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - L. GÁLY OLGA JUBILEUMÁRA - Szeberényi Zoltán: „Jól tudom, egyszer számadás lesz...”
L. Gály Olga jubileumára „Jól tudom, egyszer számadás lesz...” A szlovákiai magyar irodalom harmadszori újraindulása szorosan összefügg az újsárírással, főként az Új Szóval. Ez a mindmáig legfontosabb napilapunk kezdettől fogva otthont adott a költőknek, íróknak is. Elsőként Fábry Zoltán szólalt meg, majd példája nyomán a többiek, idősek, fiatalok, gyakorlott írók és kezdő toliforgatók. Közöttük egy fiatal újságíró, Gály Olga, aki a szerkesztőségi munka mellett versírással is kísérletezett. Első verse 1951-ben jelent meg Nem engedjük címen. A kezdetleges, de határozott verselési készséget mutató költemény a háború ellen íródott, a kor hidegháborús hangulatát tükrözi. A béke és a háború kérdése később is sokat foglalkoztatta a költőnőt, verseiből az emberiség jövőjét féltő, a gyermekeiért aggódó anya hangja szól. Gyakori témája az országépítés és a mezőgazdaság kollektivizálása. Első verseskötetét — Hajnali őrségen (1953) — a közéleti témák uralják, alig nyilvánul meg a költőnő magánélete, érzelmi világa. A korszak egyik jellemzője volt, hogy az irodalom, a költészet a napi politikai feladatok megoldására vállalkozott, művelői a társadalom közvetlen alakítóinak érezték magukat. így sokszor születtek szólamoktól terhelt, elsietett, művészi formát nélkülöző, sémákhoz igazodó versek. Gály Olga költészetében is sok volt a sematizmus, a plakátszerűség, a művészietlenség. Amikor erre rádöbbent, hosszú időre elhallgatott. Csak évek múlva kezdett ismét rendszeresen verselni. A hallgatás évei az érlelődést, a művészi átformálódást jelentették számára. Fokozatosan levetkőzte a sematizmus legkirívóbb jegyeit, mondanivalója elmélyült, gonddolatibbá vált. Figyelme a magánélet, a család problémái, az érzelmek világa felé fordult. Második verseskötetéből derült ki, hogy tud társadalmi problémákról szólammentesen is szólni, s meg tudja találni a magánügyek és a közösségi problémák közötti harmonikus egyensúlyt (Halkan szólok, 1967). Költői pályája a második verseskötettől folyamatosan emelkedik, az emberi tapasztalatok gazdagodása nála a költői témák sokrétűségében, a mondanivaló jelentőségében mutatkozik meg. A költőnő nyitott szemmel jár a világban, megfigyeli életünk fonákságait, az emberi együttélést zavaró körülményeket. Kérdéseket vet fel, tanulságokat von le, minden idegszálával az emberi fejlődést szolgálja. Ritkán szólal meg, csak akkor nyilatkozik, ha úgy érzi, fontos mondanivalója van. Keresi a szépet, örülni tud minden eredménynek, lelkesedik minden nemes eszméért. A megtalált boldogság, a családi kötődés, a harmonikus együttélés sokszor ihleti verseit (Tiszta vászon, 1976). De a fájdalmakat, a csalódást sem hallgatja el, számos versében az élet árnyoldalai
