Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - TALLÓZÓ - Fázsy Anikó: Budapest nem hazudott
Tallózó 1969-től ítélnek oda.) Nobel meghatározta azt is, hogy az egyes díjazottakat mely testületek válasszák ki, és a kitüntetéseket hol adják át. A Nobel-békedíj ügyében például a norvég parlamenté, a stortingé a döntés joga, amivel Nobel az akkor még svéd fennhatóság alatt álló országnak akart kedvezni. A füstmentes lőpor feltalálója sok fejtörést okozott végrendelete végrehajtóinak, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy öt évig tartott, mire nagy nehezen sikerült összehozniuk azt az alapítványt, amely tovább pontosította az elég lazán megfogalmazott szabályokat. De elég egy pillantást vetnünk az első díjazottak személyére, hogy lássuk, a bizottság már a kezdetek kezdetén sem tartotta magát szigorúan véve Nobel végakaratához. Röntgen, az első fizikai Nobel-díjas ugyanis már 1895-ben felfedezte sugarait, és a két másik úr, a szintén német orvos, Von Behring és a holland vegyész, Van’t Hoff is még az 1890-es évek elején tették felfedezéseiket a szérumterápia és a kémiai folyamatok dinamikája terén. Hiszen lássuk be, vajmi nehéz olyan díjra érdemes tudóst vagy írót találni, akinek a kitüntetést megelőző évben tett felfedezéséről vagy regényéről már egy év alatt igazolódik rendkívüli jelentősége. Mostanáig mégis több mint kétszázan kapták meg a nemes kitüntetést úgy fizikai, mint kémiai vagy orvostudományi eredményeikért. Igaz, ha szigorúan vennénk az évenkénti maximális háromfős kontingenst, mára háromszáz díjról tudnánk. Csakhogy a világégések több esetben is megakasztották a folyamatot, így volt háborús év, amikor egy díjat sem osztottak ki, máskor meg csak néhányat. A díj népszerűségét, presztízsét exkluzivitásán és a Nobel-bizottságok fél évszázadig titkosított munkáján túl már maga a díjkiosztási ceremónia ritüális megtervezettsége is emeli. A királyi parola, a fényes külsőségek mellett az éremhez járó pénz szinte mellékes, bár az idén egy osztatlan díj esetében mintegy 260 millió forint üti a kitüntetettek markát. Persze ennek értéke a kezdetekhez képest még akkor is számottevő mértékben leértékelődött, ha tudjuk, hogy a Nobel-alapítvány ügyes pénzkezelési gyakorlata révén 1990 óta a díjak nominálértéke két és félszeresére nőtt. Amíg ugyanis száz éve a díjat megédesítő összeg egy professzor évi járandóságának harmincszorosa volt, addig ma az egyedüliként megkapott díj már csak alig tízszerese az éves illetménynek. No persze nem nálunk, hanem mondjuk Németországban. A díjjal járó pénzt egyébként egyes országokban még meg is adóztatják. Amíg az amerikaiak hosszú évekig az egész összeget a németekhez hasonlóan hazavihették, 1986-ban Reagan elnök a Nobel-díjat is adóalap-növelő tényezővé silányította. A legkeményebb sarcot az 1923-ban díjazott osztrák vegyész, Fritz Pregl szenvedte el, akinek az összeg kétharmadát kellett adóba befizetnie. Japánban sokáig az irodalmi Nobel-díjat adóztatták csak meg, a természettudományi elismeréseket megkímélték ettől. Sokan éppen az adó miatt adományozzák a díjjal járó pénz egy részét jótékony célokra. A két évvel ezelőtti orvosi Nobel-díjas, a német-amerikai Giinter Blobel például az összeg nagy részét a drezdai Frauenkirche és a helyi zsinagóga újjáépítésére ajánlotta fel. Rossz nyelvek szerint azért is könnyedén, mert amúgy is gazdag ember, és még gazdagabb felesége van, aki egy manhattani luxusétterem tulajdonosa. A díj bámulatos sikerének megértéséhez az egyik kulcsot életre hívásának
