Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - TALLÓZÓ - Fázsy Anikó: Budapest nem hazudott
Tallózó időpontja adja. Az emberek éppen maguk mögött hagyták a XIX. századot, és ünnepelték az új idők eljövetelét. A huszadik század legtöbbjük számára a tudomány és technika által kapott hihetetlen lehetőségek kapuját nyitotta meg. Akkor úgy érezték, hogy csak hasznos dolgok származhatnak abból a tudásból, amelyet értelmes gondolatok, módszerek eredményeznek. Hiszen Nobel dinamitjából is jószerével csak azt látták, hogy hegyeket lyuggathatnak át, utat nyithatnak általa. A huszadik század elejének tudománya, a relativitáselmélet és a kvantumfizika ráadásul az emberiség előtt az absztrakció addig sohasem látott tartományait nyitotta meg, amely még a művészetben, így a festészetben és az irodalomban is nyomot hagyott. Megkezdődött a modernizmus. A Nobel-díj pedig jól reprezentálta és honorálta is egyben ezt a folyamatot, amelybe jól illeszkedett a nemzetek békés versengése a szellemi képességek terén. Nobel halálának évében éledt újjá az olimpiai mozgalom, és ahogy az újkori olimpiák éremtáblázatát, úgy kezdték számon tartani a világban a Nobel-érmek országonkénti megoszlását. Ez a statisztika persze, ahogy minden hasonló, abszurd vadhajtásokhoz is vezet, amilyen például a japán kormány idén januári követelése, miszerint az eddig 6 díjjal rendelkező szigetország tudósainak a következő harminc évben 50 Nobel-díjat kell szerezniük. Ugyancsak jellemző, hogy mifelénk is — különösen a legutóbbi időkben — egyre több magyar Nobel-díjassal szeretnek büszkélkedni, a minél nagyobb szám érdekében összegyűjtve a valaha magyar nyelvterületen született összes ilyen díjjal rendelkező tudóst, függetlenül attól, hogy az illető minek is vallotta vagy vallja magát. (Ma a Nobel-alapítvány az 1937-es orvosi Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertén kívül még az 1943-ban kémiából kitüntetett Hevesy Györgyöt tekinti magyarnak, a díj átvételekor ugyanis mindketten rendelkeztek magyar állampolgársággal.) Jól ismert tény, hogy a huszadik század küszöbének szellemi légköre hihetetlen módon kedvezett a nagy koponyáknak, igaz, a később megváltozott politika annak már nem, hogy ezek a tehetségek idehaza kamatoztassák képességeiket. Akárhogy is, a Nobel-díj ma a legfőbb mérce egy adott ország tudományának minőségéről és arról, hogy milyen jelentőséget tulajdonítanak ott a kutatásnak. E tekintetben persze sajnos nincs miért büszkélkednünk, hiszen kormányaink az utóbbi évtizedekben rendszertől és politikai irányzattól függetlenül többnyire csak a Nobel szó emlegetésekor szoktak hangsúlyt adni a tudománynak. Van persze egy másik probléma is a Nobel-díjjal. A nagyközönséggel egyre nehezebb megértetni, mitől is fontos az, amit a díjazottak tettek. Az egyszerű műszaki teljesítmények persze nem kérdésesek, csakhogy messze már az az idő, amikor a közvéleményt ilyen alkotásokkal ejthették ámulatba. A mai tudományos újdonságok sokkal bonyolultabbak, és legtöbbször alig érthetőek. Ráadásul a világháborúk óta a harci gázok és más hasonló vegyi anyagok vagy az atombomba inkább a tudomány bűnbeesését szimbolizálja, így az emberiség hasznára végzett munka kiválasztása egyre nehezebbé vált. Jellemző, hogy a Nobel-bizottság első ízben állítólag a hetvenes években nem tudott megegyezni arról, vajon a géntechnológia kifejlesztése díjat érdemel-e vagy
