Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Pécsi Györgyi: Az értékállítás morálja
KÖNYVRŐL KÖNYVRH egy-egy alkotójának, markáns személyiségének (Tamási Áron, Bánffy Miklós, Páskándi Géza), eszme- és irodalomtörténeti sörűsödési pontjának, illetve eseményének (skizma-per 1928-ban, kisebbségi irodalom — világirodalom-ankét 1930-31-ben, a Makkai Sándor-féle Magunk revíziója 1931-ben, 1956 és következményei az erdélyi irodalmat-kultúrát illetően) és jelenségének (transzszilvanizmus) az elemzése-áttekintése révén. Dávid Gyula vizsgálódásának másik fontos területe a kisebbségi magyar intézményrendszer története Trianontól napjainkig. A tekintélyes mennyiségű előtanulmányokra, valamint a gyér számú összefoglaló munkára alapozott dolgozat hosszmetszetét adja a romániai magyar kisebbség nyolc évtizedes művelődési-tudományos életének, kulturális intézményeinek. A szerző azzal a nem titkolt szándékkal közelít a választott tárgyhoz, hogy az anyag feltáró- rendszerező bemutatása révén az 1989-es romániai fordulat utáni időszak intézményalapítást célzó tennivalói közepette, illetve a kidolgozandó kulturális stratégiák számára is mintákkal, tanulságokkal vagy éppen figyelmeztetéssel szolgáljon. Igaz, van eset, amikor a vitára, önálló vélemény kimondására mindig kész kritikus és irodalomtörténész eltekint saját érveinek felsorakoztatásától és a közvetlen véleménynyilvánítástól, s megelégszik a hivatkozott szerző, jelesen Balogh Edgár saját késői és enyhe (!) önbírálatának idézésével egy, a romániai magyarság kultúrájának s az anyanyelvnek a kisajátítását, a beolvasztást célzó durva intézkedéssorozat (1948-56) tárgyalása kapcsán. Dávid Gyula 1989 után több alkalommal nyílt vallomást tett a magyar irodalom egysége mellett, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az 1920 után kialakult irodalomrészek úgymond kivirulása nemhogy szétdarabolódással nem fenyegeti, de egyenesen gazdagítja a nemzeti irodalmat. Azt viszont erősen vitathatónak tartom, hogy az irodalom meghatározó jegyei közül nem a nyelvre teszi a főhangsúlyt a szerző, hanem egy adott nemzet részét alkotó kisebb közösség történelmi tapasztalatára és szellemi örökségére, amelyben felnő az író, s amely „világ- és emberlátását a nemzedékek messzeségéből jövően meghatározza”. A magyar irodalom esetében legalábbis ez a tétel nem állja meg a helyét. E vaskos kötetet letéve azt mondhatja a recenzens, hogy míg az „erdélyi irodalom” horizontjai tényleg a szerző vizsgálódásainak tárgyát képezik, addig a „világirodalomé” teljességgel hiányzik, utóbbi inkább mint a reflexió során jelentkező szempont és igény érhető tetten. Pécsi Györgyi Az értékállítás morálja ELEK TIBOR MONOGRÁFIÁJA Elek Tibor monográfiája a terjedelem szabta lehetőségeken belül — értve és érezve — maximálisát nyújt: meghatározza a Székely János-i életmű legfontosabb jellemzőit. Ami különben egyáltalán nem könnyű, és nem is egyszerű. Korunk szellemi alapzaját a posztmodern adja, a művekét és a művekről való gondolkodásét egyaránt; a szövegszerűség elfoglalni látszik a világszerűség
