Irodalmi Szemle, 2001
2001/9 - FÓRUM - Duba Gyula: Ozsvald Árpád életművéről
Fórum felmutatásának az igényével komponálta meg. Ebben a vonatkozásban könyve felemelő és bizonyos értelemben megható olvasmány. Okkal mondhatnánk róla, hogy életünk sora és irodalmunk fejlődésképe — versekben! Ami azt is jelenti, hogy Ozsvald költészete élménylíra, ám nemcsak az élettapasztalatok értelmében, hanem a lélek önmozgásának, benső életének vonatkozásában is. Versei olyan olvasmányélményt nyújtanak, amely önvizsgálat és emlékezés, fél évszázados írói-emberi utunk érzéki rajza és gondolati képe. Lírai szemlélete elégikusan meditatív, mintha Sinka István érzékiségét és Illyés Gyula gondolatiságát egyesítené. Emlékszünk még a fél évszázaddal ezelőtti impressziókra, amelyekkel kezdődött! A falusi télre, mely „szebb” mint városon, amikor kucsmát viselnek a házak, és az asszonyok szoknyája a hóba ér, aztán a gyerekkori emlékekre és a mesékre, a legkisebb legényre és öreg Ozsvald Pálra, az egykori huszárra. Valamiféle lírai magyar impresszionizmust, majd az álmok és mesék révén, az emlékezés fátyolán át a szürrealizmussal is rokon szemléletet érzünk bennük. Aztán erős szimbolizáló tudatosodás kezdődik. A jelképek valóságos betörése lírájába, a képpé vált gondolat térnyerése. A szélkiáltó és a Laterna magica, Faust és Dante, az argonauták és a hettiták, a párkák és a mítoszok! De mindezek a régmúlt rekvizitumai és az emlékezés hősei nem elvontságukban és érinthetetlenségükben jelentek meg, hanem bizalmas közelségben, az érzékelés segítőtársaiként és a folyamatos életjelenségek szimbólumaiként Lírai kép és költői gondolat ölelkezése egyre bensőségesebb és tartalmasabb, s a versek világa mind gazdagabb. De közben a miénk, hazai magyar versvilág marad Ozsvald lírája úgy vált intellektuális költészetté — poéta doctusi értelemben is! —, hogy közben nem lett elvont, megőrizte egyszerű természetességét és báját, naiv tisztaságát Valahogy magán viseli az elemiség és egyszerűség vonását, sosem erőltetett Kevésbé kíván új, meglepő formákat és erősen stilizált nyelvezetet kimódolni, a kifejezés tökélyére és tisztaságára tör. Szeberényi Zoltán írja róla: indulásakor „az akkoriban elmaradhatatlan népi elkötelezettségű ars poétikájában is inkább a szépség, mint a harciasság dominál”. Emlékszem közös együttléteinkre a Nyerges utcai antikváriumban. A könyvek közt kutatva, mondhatnám, kincseket keresve, gyakran megesett, hogy elővett a zsebéből egy kis alakú szótárfüzetet, olcsó portéka, és felolvasott belőle két verssort s a harmadik felét. A másik fele még nem volt meg! A következő alkalommal már nyolc sor volt, s harmadszorra a kész vers. Igen, Ozsvald nemcsak tudja és teszi, hanem éli is a költészetet. A lírai szemlélet és állapot számára léthelyzet. Látásmód és magatartás, a valóság érzékelésének állapota, de úgy is mondhatnánk: erkölcs! Nem a moralizálás értelmében erkölcs, hanem a humánus gondolat és a tiszta ítélet okán Azért keresi a szépséget, hogy megértse a dolgok értelmét Oly értelemben talán romantikusnak is vélhetnénk, hogy nem harcos szóval akar meggyőzni, hanem igazmondással, ám tudjuk, ez az öntudatos szellemiség talán egyedüli lehetősége. Ismerjük gyűjtőszenvedélyét, ókori pénzek, ősnyomtatványok, régi oklevelek, öreg könyvek, egykori fényképek, archeológiái leletek a tárgyai. Mindmind az élet folyamatosságának a bizonyítéka és jele. A hagyományok a jövő záloga! Ozsvald kultúraközpontú létet él, ennek számos, értékes emlékező
