Irodalmi Szemle, 2001
2001/9 - Václav Pankovčín: Menj, hív az öcséd (novella)
Menj, hív az öcséd — Hozd be a téglát — szólt az asszonynak. Az asszony a kemencéből kivett egy forró téglát, becsavarta egy rongydarabba, és az ember dunyhája alá dugta. — Látod, hogy milyen vén vagy? A lábad hideg, mint a jég, de neked azért innod kell! — Feküdj már le, és ne papolj annyit — szólt az ember és elhelyezkedett az ágyban. A hasára feküdt, a tégla a lába mellett, a jobb keze tenyérrel a föld felé lelógott az ágyról. Már több mint húsz éve feküdt így — ötvenéves korától. Azelőtt mindig gondjai voltak az alvással, egész éjszaka csak forgolódott, sehogy sem találta a helyét. Egyszer, amikor az egész napos kaszálás után fájtak a csigolyái, kipróbálta ezt a helyzetet, és rögtön elaludt. Még a fájdalma is elmúlt. Onnan kezdve megszűnt horkolni, nem forgolódott, és ahogy este lefeküdt, reggel úgy ébredt fel. Az asszony aznap éjszaka sokáig nem tudott elaludni. — Alszol, ember? — kérdezte, de az csak morgott valamit az orra alatt. — Nem tudok aludni. Valami történt. Amikor még fél három táján sem tudott elaludni, kikelt az ágyból, bevett két nyugtatót és megivott egy csésze savanyú tejet. Reggel mindketten elaludtak. Az asszony fél hét után ébredt föl, ami jó öt éve nem fordult elő vele, kiugrott az ágyból, felkapta magára az ember régi zakóját, amiben az az erdőt járta, és rohant az istállóba. Kamilla már nyugtalan volt, keservesen bőgött. — Jól van na, jól — vigasztalta, és elkezdte fejni. Majd zabot dobott a kanca elé, kiengedte a már káráló tyúkokat, füvet adott a nyulaknak, és tüzet rakott a kemencébe (füstölt: ki kell kotorni a kéményt, de majd csak holnap), és feltette a moslékot melegedni a disznóknak. Bement a kamrába, leszelt egy darab szalonnát, előkotort két fej hagymát. A szalonnát felaprította, teavizet tett fel melegedni. A moslék időközben felmelegedett, megkeverte kukoricadarával és kiöntötte a disznók elé, amelyek kínjukban már az ólat harapdálták. Visszament a konyhába, odatette a szalonnát pirítani, s amíg a reggeli elkészült, megfésülködött, kontyba rakta a haját, megmosakodott és felöltözött. Elkészítette a teát, két szelet kenyeret vágott, a szalonnához hozzáadta a hagymát, elkeverte és némileg megnyugodott. Sikerült mindent elvégeznie, s mielőtt az ember felébredt volna, még a reggeli is elkészült. Ha nem végzett volna vele, az ember igencsak megdühö- dött volna. A lábasba vizet öntött, hogy később elmoshassa a tegnapi edényeket. Az ember komor képpel lépett be a konyhába. — Hogy aludtál? Valami bajod van? — Mért nem költöttéi fel időben? Elaludtál, mi? Egyszer egy évben iszom egy keveset, s akkor se bírsz időben felkölteni. Egész életedben nekem kellett téged felköltenem! Adtál a disznóknak? Megfejted Kamillát? Választ persze nem várt. Bement a spájzba, öntött magának egy féldecit és egy hajtásra lenyelte. Megfordult, de aztán meggondolta magát, fogta az üveget és a stampót, leült a székre az asztalhoz. Töltött, cigarettát sodort és rágyújtott.
