Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - MÉRLEG - Juhász Dósa János: Generációs futamok Kisvárdán
MÉRLEG utánozhatatlan bája. A város imádja ezt a fesztivált és sajátjának tekinti. Az előadások nagy többségét zsúfolt házak előtt játsszák, néha sorok állnak a pénztárak előtt (lásd az idei Hairt és a Veszedelmes viszonyokat), a városban plakátok sokasága hirdeti a fesztivált, az idegeneket külön becsben tartják, s ami talán a legfontosabb: Kisvárdán szinte mindenki ismer mindenkit. Mint egy nagy család, le lehet ülni a Művészetek Háza elé a büfében, ahol mindig akad ismerős, akivel lehet vitatkozni, de lehet nézni a televíziót, izgulni egy-egy focimeccsen, beülni a sátorba egy gulyásra, s nem utolsósorban elmenni a strandra s meginni egy pohár várdakeserűt. FIATALOK HELYZETBEN — LE AZ ÖREGEKKEL? Mint már említettem, a fesztiválon kardinális kérdésként jelent meg a generációs probléma, de ez legradikálisabban a felvidéki, még pontosabban a komáromi színháznál jelentkezett. Mintha túl sok fiatal került volna a pályára az utóbbi években, akik többsége a komáromi színházat választotta. Volt, aki némi kassai kitérővel, s akadt olyan színészünk is, aki inkább szlovák társulatot választott (Jakab Róbert, Kassai Csongor, Tóbiás Szidi). 1999-ben, a hatalomváltást követően radikális változások történtek mindkét hivatalos társulatunknál. Kassán ismét visszakerült az igazgatói székbe Kolár Péter, míg Komáromban Kiss Péntek József, a Pódium Színházi Társaság elnöke, aki előbb az amatőr mozgalomban szerzett magának hírnevet, lett igazgató. Kassán az első évben nem igen történt érdemi előrelépés, az új igazgató egy kész évadtervet örökölt elődjétől, Fabó Tibortól, s azon nem akart változtatni. Komáromban viszont csak az évadterv első előadását tartották meg, Kiss Péntek József és az akkor még főiskolás dramaturg, Varga Emese radikális lépésre szánták el magukat, menet közben alakították át a bérlettervet, viszont nem módosítottak az előző vezetők által kimunkált elképzelésen, miszerint a komáromi Jókai Színházból ún. városi színházat csináltak, s szinte teljesen megszüntették a tájolást. Az utóbbi két évben a színház mindössze a vidék néhány nagyobb településére jutott el, s azokba a művelődési házakba, amelyek be tudták fogadni a színház monstre díszleteit. Ez a felfogás és irányváltás a mai napig drasztikusan megosztja a színház munkatársait, s ennek következményeként jött létre a Teátrum Színházi Társulás Dráfi Mátyás vezetésével, aki egy tíz évvel ezelőtt játszott operett, a Csókos asszony felújításával olyan helyeket vett célba, ahol már évek-évtizedek óta nem járt a komáromi társulat. A rendszerváltás után mély hullámvölgybe került az amatőr színjátszás is, a vizuális médiák előretörése és valljuk be, a mozgalom vezetőinek tunyasága miatt hirtelen megcsappant a csoportok száma, mindössze a diákszínjátszók tartják magukat. De amint az elmúlt évek mutatják, mint mindig a történelem folyamán, egy-egy csoport működése személyfüggő, ahol találtak megszállottakat, ott nem került a csoport működése veszélybe. Füleken Mázik István és Szvorák Zsuzsa, Losoncon Csák István, Dunaszerdahelyen Jarábik Gabriella, Kassán Fabó Mária az élő példa erre. A füleki Zsákszínház 1979-ben, a losonci Kármán József Színház 1989-ben jött létre helyi műkedvelőkből, s mivel a vidék mind Komáromtól, mind Kassától távol esik, idővel ezek a csoportok próbálták
