Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - VISSZHANG - František Juriga: Számok (elbeszélés)
Számok — Azok örültek, hogy ilyen is van, és Szergej sosem vett kétszer egymás után ugyanarról az asztalról. Csak jóval később változott meg és pécézte ki magának az Eperjesről való professzor urat. Szegény Zima professzor úr! Durny a torkát köszörülte, ivott egyet és hallgatott. Az emberek érezték, hogy kezd bizonytalanná válni. — Mindig kiszedte előle a legjobb falatokat, a többit meg kilöttyintette az asztal alá. Panaszt tettünk az őröknél. Azok kinevettek bennünket. Aztán a kantinban rendeltem két sört és két rumot, majd így szóltam Szergejhez: — Nézd, Szergej! Haverok vagyunk, mondd, miért vagy oly ocsmány disznó a professzor úrhoz? Szóra se méltatott, behúzott egyet és elment. Hat kanna vizet rám locsoltak, mire észhez tértem, s még harmadnap is hánytam. Ez már számomra is több volt a soknál. Feltűnés nélkül leszereltem a lábasom és vártam. Amikor egy alkalommal ismét kiöntötte a professzor ebédjét és vacsoráját, azt mondtam neki: — Ide figyelj, te gorilla! Ha még egyszer elveszel valakitől egy darabka ételt is, megöllek! Előbb hahotázott egy nagyot, majd hatalmas ütésre lendült a karja. Ha eltalál, most nem lennék itt. Ennyi év után azonban annyira kiismertem, hogy azt is tudtam, mikor és hogyan szedi a lélegzetet. Nem talált el, s ezen meglepődött. Én meg a bakancsom orrával jól tökön rúgtam. Felordított, odakapott mindkét kezével, én meg a lábassal jól tarkón vágtam, fél kiló lehetett, de pontos találat volt. Úgy eldőlt, mint a százesztendős tölgy. Akkor aztán rávetette magát az ebédlő népe. Tépték, szaggatták fogaikkal, hasogatták éles tárgyakkal. Kitépték a belét, húsdarabokat lóbáltak a fejük fölött. A leginkább megalázónak voltak a legbőszebbek. Elszöktem, mert elkapott a hányás. Azok közül is elpusztult néhány, akiket éveken át gyötört, s most bőszükén szaggatták. Karol elhallgatott, s nehéz, mély sóhaja elárulta, hogy ezen a jeleneten máig sem tudta magát túltenni. — S az őrök? — kérdezte Krútka, tán csak azért, hogy segítsen Durnyn. — Ne légy nevetséges! Ahogy észrevették a tülekedést, a torlaszok mögött gyülekeztek és lövésre kész fegyverrel vártak. Két óra elteltével ismét nyugalom volt a táborban. Elhantoltuk Szergej maradványait, meg azokat, akik nagyon igyekeztek. A tábor vezetősége kitörölte a jegyzékből a halottakat, s ezzel az ügy el is intéződött. Hiszen csupán számok voltunk. A porlepte ablakokon túl ezalatt eleredt az eső. Kitartóan kopogott a tetőn s dobpergésként hallatszott a vándorkocsiban beállt sűrű nehéz csöndben. Kimenni nem lehetett, így csupán az ajtót nyitották ki az emberek... Fordította Vércse Miklós
