Irodalmi Szemle, 2001
2001/5 - TALLÓZÓ - Monostori Imre: A Németh László-recepció története a „rendszerváltozás” után (tanulmány)
100 éve születeti Németh László vitatható (és vitatandó) probléma, mert hiszen ez nem más, mint egy igen nyomasztó szellemi attitűd. Ungvári Tamás ugyanis a holokauszt utólagos lelki-szellemi ítélhetőségét — láttuk — eleve megtagadja azoktól, akik valaminő zsidó „bűnt” feltételeznek, akik tehát bármiféle zsidókritikát megfogalmaztak. Ez a nem is titkolt ressentiment amiatt is képtelen következtetéshez vezet, minthogy így a 20. századi magyar szellemi élet igen nagyszámú képviselőjét lehetne (és „kellene”) — például — a „kulturális antiszemitizmus” megtestesítői közé sorolni. Mondjuk Jászi Oszkártól kezdve egészen Márai Sándorig, akik (tehát nagyon sokan) éles kritikákat fogalmaztak meg a zsidóságnak a magyar szellemi életben betöltött, nem egy tekintetben negatív szerepvállalásaival kapcsolatban.69 (Márai nevét le sem írja Ungvári, Jászi heves zsidókritikáit pedig „sajátos” „ön-antiszemitizmusának” tulajdonítja, azaz: érvényteleníti [118—119. o.].) Ennek a — mesterségesen — dichotómmá osztott („antiszemita” — „nem antiszemita”) szellemi világnak a tételezése esetén úgyszintén megválaszol hatatlan nagy kérdés továbbá a (különösen a század első évtizedeiben) számtalanszor megfogalmazott zsidó önkritika (melyből egyébként Ungvári bőségesen idéz) valódi súlya, valódi szerepe és értelme. Hogyan értelmezhető például Komlós Aladár jellemzése Ignotusról (még az ominózus Németh László-kritika előtt), midőn — a „magyar zsidó szellemiség” ismérveit kutatva, latolgatva — a következőket írja: „Ignotus magyar nacionalista alapon áll. De szélső liberalizmusában öntudatlanul zsidó érdekekért harcol; s ahogy harcol, a dialektikája, a gondolatritmusa páratlanul zsidó.”70 Úgyszintén választ kívánna a 20. századi magyar szellemi élet számos nem zsidó képviselőjének a zsidó értelmiség egyes megnyilvánulásait bíráló állásfoglalása, véleménye, valamint — nemkülönben — a zsidó eliten belüli — időnként rendkívül éles — érdekérvényesítő küzdelem nyilvánvaló megléte (a politikai szférában is) a század első három-négy évtizedében. Mindezeket a — korántsem mellékes — kérdéseket tisztázva, e kérdésekre tényszerűen és történeti módon válaszolva kiderülne, hogy talán mégsem Németh László az első számú, a fő felelőse a jelzett évtizedeket szinte teljesen kitöltő érdekérvényesítő küzdelemnek zsidók és nem zsidók, továbbá a zsidóság egyes csoportjai között. Kiderülne továbbá az is, hogy valóban érdekérvényesítő küzdelmekről volt szó, olyanokról, amelyeknek a megléte önmagában is (mint társadalmi, kulturális és gazdasági jelenségsorozat) vizsgálandó, s távolról sem intézhető el az „antiszemita”, az „antiszemitizmus” címkék történelmietlen (illetőleg: ma már politikai-ideológiai célzatú) osztogatásával Ungvári Tamás könyve tehát nem tisztázta a fő kérdéseket: sem az egymásnak feszülő érdekérvényesítő küzdelmek valóságos tétjeit, sem e küzdelmek valóságos lefolyását. Bőséges tényanyaga révén viszont (és ez egyáltalán nem csekély érdeme) újabb tisztázandó (nem Németh Lászlóval kapcsolatos) kérdések sokaságát vetette föl. „NÉMETH LÁSZLÓ ÉSZJÁRÁSA”, AVAGY A „SZIMBOLIKUS APAGYILKOSSÁG” Az ideológiai előítéletesség kirekesztő logikája által megszabott pályán mozog Földényi F. László gondolatmenete Németh Lászlóról, melyben a szerző
